Kezdőlap » Egészséges életmód » Vízhiány tünete mint betegség!

Vízhiány tünete mint betegség!

A vízhiány tünetei is utalhatnak betegségre, sőt sajnos halálhoz is vezethetnek. Mégsem nevezzük betegnek, hanem hiány folytán kialakuló tünet együttesnek, amelyet vízzel gyógyítunk, és nem gyógyszerek hadával.
Vízhiány tünete nagyon sok tünet és összetett.
Ide tartózik: Fejfájás, szédülés, szorulás, gyengeség, idegi problémák, és még sorolhatnám tovább. Ha sok víz hiányzik akkor eszméletvesztést, sőt halál is lehet. Szervezetünk, szinte mindig kivan száradva, mert a mai ember sajnos kevés folyadékot iszik. A szorulás is ennek tudható be, mert vízháztartásunk ha nem talál vizet elveszi a belekből a székletből, és akkor lesz szorulása az embernek! Ilyenkor persze, gyógyszert kap rá az ember, pedig csak kellő mennyiségű vizet kell bevinnie szervezetébe.

A depressziósoknál is számottevő, hogy a vízhiány miatt lesznek tünetei. A vízhiány szellemünket lelassítja, nehezebben gondolkodunk, ideges, feszültek leszünk, és mindjárt neurológusnál kötünk ki, pedig csak vízhiányunk van!
A szapora szívdobogás is vízhiány tünete is lehet, hisz a vízhiány miatt vérünk besűrűsödik és nem tud elég oxigént szállítani a szervezetünkbe, így a szívhez sem, amitől ez felgyorsul, jelezvén, higgitsd a vérem.
Izomgörcsök hátterében is állhat vízhiány, sőt, hányás,szapora légzés, és magas vérnyomás is.

Azonban ezek már a kórós vízhiány tünetei lehetnek! Mivel folyamatosan napról napra hiányt szenved szervezetünk, ezeket a tüneteket produkálja. Tehát, javaslom, mielőtt orvoshoz fordulunk, gondoljuk át iszunk e elegendő vizet, és ha nem emeljük 3-4 literre a napi adagot, és panaszaink szép lassan eltűnnek, és gyógyszerekkel nem teszik tönkre a kincsünket, az egészségünket!

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Az avokádó szerepe az egészséges táplálkozásban

Az avokádó az egyik legnagyobb zsírtartalmú gyümölcs: egy közepes méretű avokádó körülbelül 400 kalóriát, és …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük