Kezdőlap » Hotel » Utazzunk Marokkóba

Utazzunk Marokkóba

Marokkó Afrikában található, a földrész észak-nyugati részén helyezkedik el, és érdekessége, hogy nemcsak az Észak-Atlanti-óceánon, hanem a Földközi-tengeren is vannak kikötői. Marokkó az arab országok közül kiemelkedő helyen van, a 3. legnépesebb arab ország, melynek egyébként 16 régiója van. Marokkó fővárosa Rabat, azonban nem a főváros a legnagyobb város egyben, utóbbi címet Casablanca városa érdemli ki.
Hogyha Marokkóba szeretnénk utazni, 60 reptér közül is választhatunk, azonban a legnagyobb mind közül a Mohamed V nemzetközi reptér. Persze aki nem szívesen száll repülőre, annak megoldható az is, hogy hajóval érkezzen az országba, hiszen több hajóstársaság is fenntart ide érkező hajójáratokat, amelyekkel az ország fő kikötőjébe, Casablancába érkezhetünk meg.

Marokkóban megannyi szálláshely áll az ide érkező turisták rendelkezésére, így tényleg csak az egyéni igényeinktől, és a pénztárcánktól függ, milyen szálláshelyet választanánk. A nagyobb városokban, például Casablancán vagy Tangierben elsősorban hoteleket, és szállodaláncokat vélhetünk felfedezni, viszont a közepes és kisebb méretű városokban olcsóbb apartmanokat és szálláshelyeket is találhatunk. Azok a turisták, akik már jártak ezen a helyen, mind azt mondják hogy a legjobb szállások mégis a helyi riádok, amelyek valójában tradicionális marokkói otthonokból lettek átalakítva szálláshellyé.

Marokkó területén megannyi természeti, és kulturális szépséget tekinthetünk meg, amelyek lenyűgöző látványt nyújtanak. A látványosságok alapján megismerhetjük az ország kultúráját, valamint történelmét is, hiszen mecsetek és paloták özöne található szerte az országban, valamint ilyen jellegű nevezetesség Asilah ősi városai is, ahol egy kiemelkedően szépséges palota, az El Bahia palota várja hogy megcsodálják. Az ország területén az egyébként is nagyon változatos látnivalók biztosan nagy élményt jelentenek majd mindenki számára, hiszen nemcsak a Szahara sivatagos tájait, hanem a hegyvonulatokat is egy helyen csodálhatjuk meg. Utóbbira remek példa a Magas-Atlasz, az Oregano hegység, vagy a Chefchaouen, ahol a hegyekben sportolhatunk is, például síelhetünk, túrázhatunk, vagy hegyet mászhatunk. Hogyha pedig a tengerpart csábít bennünket igazán, akkor sem fogunk családóni, hiszen Marokkóban számos strand, és tengerparti város várja szívesen az ide érkező turistákat. A tenger mellett fekvő városok területein, és kisebb falvakban nagyon látványos halászati tevékenységeket tekinthetünk meg. Marokkóban több múzeum is található, ami feltétlenül jó hír a kultúra kedvelőinek, aki szeretne múzeumba menni, mindenképp látogasson el a Régiségek Múzeumába, valamint a Néprajzi Múzeumba, hiszen ezek kiemelkednek mind közül. Hogyha történelmi kincseket szeretnénk megcsodálni, vegyük az irányt a Művészeti Múzeum felé, de hogyha művészetnél tartunk, nem hagyhatjuk ki az ország csodás színházait sem. Az országban évente számos fesztivál kerül megrendezésre, többek között a Népi Művészeti Fesztivál, a Színházi Fesztivál, ahol természetesen a turistákat is nagyon szívesen látják a helyiek. Szintén kiváló programot nyújthatnak számunkra a nemzeti parkok, és a rezervátumok is, melyek közül mindenképp érdemes ellátogatni a Souss Massa Nemzeti Parkba, vagy a Földközi-tengeri Interkontinentális Bioszféra Rezervátumba. Mivel az országban muzulmán vallást gyakorolnak, ezért szinte minden városban megtekinthetünk legalább egy mecsetet, amelyek közül mindenképp érdemes meglátogatni az Atlanti-óceán partjainál található II. Hassan Mecsetet, valamint a Karaouine Mecsetet, melynek történelmi jelentősége is van. Utóbbinak érdekessége, hogy az Al-Karaouine egyetembe van beépítve, amely pedig szerepel a Guinnes Rekordok Könyvében, mint a világ legrégebbi létező oktatási intézménye.

Amennyiben egyéb programokra vágyunk, Marokkó lehetőséget ad erre is, hiszen ellátogathatunk valamelyik golfpályák egyikére, például az Agadir városában található Királyi Golf Klubba, amelynek 9 lyuka van, vagy a Casablanca városában fellelhető Ben Slimane pályáira. Habár talán nem is gondolnánk, azonban Marokkóban igencsak komoly havazások is szoktak lenni, annak dacára, hogy rengeteg homokos terület van az országban, azonban mégis rengetegen hódolnak itt a síelésnek télen. Természetesen a Magas-Atlasz hegységben található a legtöbb sí központ, hiszen ez a legmagasabb hely, ahol a legvastagabb hó marad meg a pályákon.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tsivili, a Zakynthos szigeti üdülőhely

Tsivili Görögországban, a Zakynthos szigeten található üdülőparadicsom, amely a Jón-tengernél, a Peloponnészosz-szigettől nyugatra található. Amennyiben …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük