Kezdőlap » Hotel » Telendos kis szigete

Telendos kis szigete

Telendos szigete régen nem volt még önálló, mivel egy földrengés miatt lett csak egy önálló kis sziget, azelőtt Kalymnos-hoz félszigetéhez tartozott egészen 525-ig.
Ezért egyértelmű hogy nem messze található Kalymnos városától, ahonnan pár perc hajóúttal már el is érhetjük Telendos-t. Néha bizony nem mindig van így, merthogy vannak olyan időszakok, amikor is tömegével érkeznek ide az emberek és néha alig tudnak a turisták felférni egy-egy nagyobb kompra is, merthogy a görög lakosság is nagyon szereti a sziget minden egyes strandját.

Mivel kicsi az alapterülete, a helyiek nem üzemeltetnek gépjárműveket, így mindenhova gyalogszerrel kell eljutnunk, de ez nem is baj egy ilyen csodálatos kis helyen. A szállások nem olyan magas szintűek, mint más kiépítettebb görög szigeten, azért itt is van egy luxus szálloda a gazdagabb emberek számára, de általában a középkategóriás apartmanok a legjellemzőbbek. Az éttermekben és a vendéglátóhelyeken is kiváló a kiszolgálás, és a lakosok is nagyon kedvesek az ide érkező turistákkal, de hát miért is lenne meglepő, hiszen ez a kis sziget is Görögország.

Évente megrendezésre kerülnek itt olyan helyi fesztiválok amikre nagyon sok ember kíváncsi, és ezért a szigeten a turisták száma ilyenkor megduplázódik. Ha szeretnénk ezeken részt venni, akkor csak keressük fel a sziget honlapját, azonban ha inkább kikerülnénk, akkor szeptembertől decemberig látogassunk el ide.
Látnivalókban sem lesz hiány, mivel egy magas hegy uralja a látképet, ahova sokan érkeznek, hogy a hegymászásnak egy új formáját gyakorolhassák. A három ismert mászó hely az Eros, a Szent Constine, és az Arc. Telendos három igazán jó stranddal is rendelkezik, az első kettő, amik a fő partszakaszok a Patha és Hohlaka, itt minden megadatik ahhoz, hogy élvezzük a lágy homokot és a tenger friss égszínkék vizét. A harmadik partszakasz pedig a szabadságérzetet szeretők körében népszerű, egy kilométerrel távolabb van a fő strandoktól, egy nudista strand, a Paradise.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Ismerjük meg Mantova-t

Mantova városa Észak-Olaszországban, a lombardiai térségben található, lakossága körülbelül 46 ezer főt számlál. Mantova történelme …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük