Kezdőlap » Film » A Sunset Limited

A Sunset Limited

Tommy Lee Jones 2011-ben készült filmjének, A Sunset Limited-nek története első hallásra meglehetősen egyszerűen tűnik: két férfi, fekete (Samuel L. Jackson), és fehér (Tommy Lee Jones) – a nevük nem derül ki – egy lakásban beszélgetnek az életről, a halálról, és Istenről. Aznap éjjel fehér öngyilkosságot kísérelt meg, fekete azonban megmentette, és megpróbálja megismerni, és jobb belátásra téríteni a megkeseredett férfit.

Az úgynevezett „egy-helyszínes” filmek színvonalas elkészítése rendkívül nehéz feladat. Kevés szereplővel, jobbára csak a párbeszédekre hagyatkozva kell fenntartani a néző érdeklődését. Tommy Lee Jones mindezzel tökéletesen tisztában volt, mikor úgy döntött, megfilmesíti Cromac McCarthy azonos című színművét. A Sunset Limited egy tökéletesen elkészített kamaradráma, ahol egyáltalán nem zavaró a szűk tér és a kevés szereplő. A pörgős, élettel teli dialógusoknak hála percről percre nő a feszültség. Ahogy egyre jobban megismerjük a két szereplőt, úgy a kettejük jelleme közti szakadék is egyre mélyül, a történet, a karakterek motivációi egyre világosabbá válnak.
Mindehhez természetesen szükség volt két karizmatikus színészre, akik hiteles alakításukkal hozzájárulnak a film sikeréhez. Samuel L. Jackson és Tommy Lee Jones visszafogottan, mégis emlékezetesen hozzák tőlük telhető maximumot, tökéletesen kiegészítik egymást. Egyikük sem próbálja elnyomni a játékával a másikat, mindkettőjüknek megvannak a maguk emlékezetes pillanatai.
A Sunset Limited egy elgondolkodtató, hatásos film, melynek megdöbbentő fináléja gondoskodik arról, hogy hosszú időre a néző emlékezetébe vésse magát.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen film az Electroma?

Az Electroma egy 2006-ban készült sci-fi, amit a Daft Punk nevű zenei duó készített, név …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük