Kezdőlap » gyerek póló » Pólóval a gyermekek körül

Pólóval a gyermekek körül

Ez kimondottan egy olyan ruhadarab, amely viszonylag hamar megunható illetve kinőhető. A gyermekek amint meglátnak egy új mesefigurát az egyből kellene nekik. Ilyenkor mit tudunk tenni , eszelős futásba kezdünk, hogy gyermekünk vágyott figuráját előkerítsük valamilyen formában. Persze ez nagyban függ a gyerkőc életkorától. Ha úgy döntünk, hogy játékként vesszük meg, számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy azt a gyerek annyira szeretni fogja, hogy mindenhová hurcolná majd magával. Aztán úgy dönt, egy szép napon , hogy azt séta közben inkább átadja szüleinek, mondván , hogy az most nem kell.

Tehát marad egy gyermek póló, amit lehet, hogy hamar ki fog nőni, de legalább azt mindig tudja vinni ” magával” és nem ér minket útközben az a meglepetés, hogy mi vihetjük tovább. Igaz ebből is akadhat némi bonyodalom, ha mosásba kerül az imádott póló. Sebaj megoldjuk ezt a helyzetet is és így utólag próbálunk beszerezni egy másikat belőle, hogy legyen váltás. Húzzák és nyúzzák addig amíg felvehetetlen darab nem lesz belőle.

Ha a gyermek még szereti azt a mesefigurát amely a pólóját díszíti , de azt már kinőtte, akkor sem kell elkeserednünk , mert számtalan megoldás létezik az interneten , ha elég ügyesek vagyunk , akkor egy kis átalakítással máris valami más lehet a pólóból , amin megmarad a kedvenc minta. Kispárnahuzat, zsák például óvodás de talán még 1-2-os gyermekeknek is tökéletes tisztálkodószeres zsák vagy akár rajzórára a festőkészlet tartója lehet. Nagyszerű ajándék lehet ezzel a felfrissítéssel szülinapra , névnapra vagy bármilyen más alkalomra gyermekünk hálás lesz érte és talán még spórolhatunk is vele egy kicsit.

Olcsó és kiváló minőségű gyerek pólót keresel?

Itt megtalálod: Sportfelszerelések.hu

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

A sokoldalú póló

Egyik népszerű ruhadarabunk a póló, nem véletlenül hisz kényelmes, könnyű viselet és más előnyökkel is …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük