Kezdőlap » Növények » Pikkelyvirág

Pikkelyvirág

Dél-Amerika trópusi esőerdeiből származó dísznövény. A broméliafélék családjába tartozik. Eredeti élőhelyükön a fákon élnek, gyökereikkel csupán kapaszkodnak.

Ékessége a tövüknél eredő, általában sötét piros színű, háromszög alakú fellevelek, amelyek közepéből nyílnak a virágai. Ezek rövid életűek, de nem egyszerre nyílnak, ezért a virágzása hosszan tartó.
A broméliafélékre jellemző módon a levélrózsa aljában gyűjti össze a csapadékot és a levegőből kicsapódó párát. Ezt a természetes közeget utánozhatjuk a lakásban tartott növénynél is. Ebbe a kis víztárolóba öntsünk vizet, és a növény ebből szívja fel a szükséges nedvességet és tápanyagot. Ez nagyon fontos a növény fejlődéséhez. Ha nem kap elég nedvességet, a levelei kifakulnak, majd elszáradnak. Ekkor érdemes növelni a víz mennyiségét, ami új levelek hajtására serkenti a növényt, majd ezután távolítsuk el az elszáradt részeket. A túlöntözés sem kedvez számára, kirothadnak a gyökerei. Permetezéssel tartsuk egyensúlyban a páratartalom igényét.

Szórt fényű helyen érzik magukat jól. A közvetlen napsütéstől óvjuk, de a túl árnyékos hely sem ideális számára. Szellős, de nem huzatos helyre tegyük, ahol legalább 20 fokos a hőmérséklet, és magas a levegő páratartalma.
A virágzás végén, a többi broméliához hasonlóan, a pikkelyvirág is elpusztul. Szaporítása a sarjnövényekkel történik. Az 5-10 centiméteres nagyság elérésekor levágjuk ezeket a kis sarjakat, a gyökérrel együtt, majd egy külön cserépbe ültetjük, lehetőleg tőzeges földbe. Idővel gyökeret eresztenek, majd megfelelő gondozás mellett, néhány év múlva megjelennek rajta a virágok.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Kurkuma

A currypor aranysárga színét és citrusosan fűszeres ízét adó kurkuma az egyik legígéretesebb a gyógyhatású …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük