Kezdőlap » Utazás » Nyaralás Törökországban

Nyaralás Törökországban

Törökország az Anatóliai-félszigeten található, egy része Európához, míg másik része Ázsiához tartozik, az országot határolja a Fekete-tenger és a Földközi-tenger is. Az ország fővárosa Ankara, azonban Isztambul a leginkább kedvelt úti cél az országon belül. Törökország keleti részén ered az Eufrátesz folyó, valamint szintén itt a Tigris és az Araksz folyók, valamint itt található az Ararát hegy. Utóbbi 5200 méter magasságú, és bibliai vonatkozása is van, hiszen a hiedelmek szerint itt feneklett meg Noé bárkája. Törökország két tengerszorossal is rendelkezik, az egyik a Boszporusz, a másik pedig a Dardanellák.
Törökország gazdaságának három fő összetevője van, a mezőgazdaság, a kereskedelem, valamint a modern ipar, melyből a leglényegesebb a textil-, és ruhaipar. Az itt élő emberek 99%-a iszlám vallást követ, törökül, angolul, vagy németül beszél, és az ország hivatalos pénzneme pedig a török líra.

Törökország területén már az ókorban is volt élet, számos nép élt itt a történelem során. Jelenleg 7 régió, és ezen belül 81 tartomány található az államon belül. Hogyha szeretnénk Törökországba elutazni, vízumra lesz szükségünk, azonban a fáradozásért biztosan kárpótol majd bennünket a török riviéra, és a türkiz part homokos tengerpartjai, ahol a turisták körében a legnépszerűbb kék hajóút is áthalad. Törökországon belül megannyi csodás látnivaló várja az oda érkezőket, kulturális kincsek, Isztambul mecsetei, valamint múzeumai, amiket hogyha saját szemünkkel látunk, nem bánjuk meg, hogy ezt az országot választottuk, utazásunk célpontjául. Törökországba évente több millióan érkeznek turisták, akik csak azért jönnek, hogy a főbb látványosságokat megtekintsék, vagy itt töltsék nyaralásukat. Az országban számos nagyváros közül válogathatunk, hiszen Isztambul mellett még Ankara, Izmir, Bursa, Adana, és Gaziantep milliós lakossággal rendelkeznek, vagy ott van például Antalya városa, amely télen síparadicsom, nyáron riviéra, valamint szintén megemlíthető Alanya városa is, amely a Cleopatra Beachről híres.

Természetesen azonban a legnépszerűbb célpont Isztambul, ahol számos ókori, és középkori látványosságot tekinthetünk meg, nem is beszélve a város folyamatos pezsgéséről, és a nyüzsgő éjszakai életről. Isztambulban megtekinthetjük az egykori szultáni palotát, valamint a Hagia Szophia-székesegyházat is, ami a város szimbóluma is egyben. Ezzel szemben található a Kék mecset, és a Hippodrom. Aki Isztambulban jár, biztosan fog találni kedvére való kulturális kikapcsolódási formát, hiszen 30 múzeum található a városban, köztük az Archeológiai Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, vagy a Török és Muszlim Művészetek Múzeuma.
Törökország fővárosát, Ankarát elsősorban azért érdemes megtekinteni, mert itt található az Anıtkabir, ami egy monumentális nagyságú emlékmű, valamint szintén itt tekinthetjük meg az Anatóliai Civilizációk Múzeumát is. Olyan romvárosokat járhatunk be az országban, mint az ókori Trója, Izmir, vagy Efeszosz romvárosa, így megcsodálhatjuk az egykori történelmi színhelyeket napjainkban is. Míg Pamukkale városában fehér mészkőmedencék, és gyógyvizek várják vendégeiket, addig Kappadókia városa a szokatlan barlangi, és földalatti lakásrendszerével kápráztatja el az arra járókat.
Törökországban a nemzeti parkokból sincs hiány, hogyha összeadjuk az országban található parkok területét, 900 ezer hektárnyi területet kapunk. A parkok mindegyikében fellelhető valamilyen történelmi jelentőségű kincs, némelyik erdős környezetben, míg mások pedig sztyeppei övezetben találhatóak, ahol farkasokkal, és rókákkal is találkozhat az arra járó. Törökországban biztosan nem lesz gondunk a csecsebecsék felhalmozására, hiszen szinte minden utcában vannak ilyen-olyan árusok, ahol alkudni persze kötelező. Amennyiben úgy gondoljuk hogy ebbe az országba megyünk túrázni, mindenképp keressünk alkalmat a helyi ételkülönlegességek kipróbálására is. Nagyon népszerű és elterjedt ételek a pita, a baklava, és egyéb mézes-szirupos ételféleségek, azonban gyakoriak még a padlizsánból készített ételek, saláták, joghurtos, sajtos, valamint rizses ételek. A hazánkban is ismert dönert vagy kebabot itt marhából, borjúból, bárányból, vagy birkából is elkészítik, viszont mindegyik csípős, nem úgy mind hazánkban. Az országban a legtöbb helyen frissítőként az Efes helyi sört, valamint az ánizspálinkát kínálják.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Vietnám látnivalói

Vietnám Délkelet-Ázsiában található ország, méretét tekintve alig kisebb, mint Németország, fővárosa pedig Hanoi. Felszíne dombos-hegyes, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.