Kezdőlap » Szilveszter » Mit tudunk a szilveszteri gasztronómiai hagyományokról?

Mit tudunk a szilveszteri gasztronómiai hagyományokról?

Amilyen az újév első napja, olyan lesz az év is, tartja a mondás.

Mint minden ünnephez, a szilveszterhez és az újévhez is kötődnek babonák és szokások, de talán ehhez az ünnephez kötődik a legtöbb. Főként a konyhai babonák a legelterjedtebbek.
A gasztronómiai babonák az év utolsó, valamint az első napján nagy jelentőséggel bírnak, ugyanis ezek határozzák meg, hogy a következő évben milyen szerencsések leszünk, milyen lesz a sorsunk.
Az év utolsó napján, december 31.-én szerencse pogácsákat szoktak sütni, amelyekben pénzérmét helyeznek el. Aki azt a pogácsát válassza, amelyben a pénz van, a következő esztendőben nem lesz pénz szűkében.
Szilveszter elengedhetetlen itala a pezsgő. Ehhez is kapcsolódik hiedelem, babona. Az egymástól távol lévő szerelmesek, koccintás előtt egy pici pezsgőt öntsenek a földre, így egész évben együtt maradnak. De bármilyen itallal, ha ezt tesszük, ez azt jelenti, hogy „dől a lé”- népiesen szólva.
Mindenképp főzzünk apró szemes ételeket, mint például a lencse, mert ez szimbolizálja a pénzt, gyarapodást.
Szárnyasokból, tyúkból ne főzzünk ételt ilyenkor, mert tudvalevő, hogy a tyúk hátrafelé kapar, s a babona szerint a következő évben nem haladunk előre.
Ezzel ellentétben, újév napján mindenképp malacot fogyasszunk, hiszen a disznó előre túr, ezzel kitúrja a szerencsénket és ez által előre haladunk.
Az újévi malacot egészben szokás pecsenyére sütni, sörrel locsolva.
A halról többféle hiedelmet ismerünk, egyesek szerint a hal elúszik a szerencsénkkel, mások szerint gazdagságot hoz, minél pikkelyesebb, annál több pénzt.

Összegezve mindezt, a szilveszteri ételek, italok segítenek nekünk abban, hogy szerencsésen kezdjük az újévet, s lezárjuk múltat.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan szervezzünk otthon szilveszteri partit?

Röviden: vendéglista, ételek, italok – alkoholos és alkoholmentes, hangulat – zene, fények, lampionok, esetleges házirend, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük