Kezdőlap » Növények » Mit kell tudni a normann és ezüstfenyőkről?

Mit kell tudni a normann és ezüstfenyőkről?

A karácsony egyik legelengedhetetlenebb kelléke a fenyőfa, melyből sokféle típust ismerünk, és ezek közül elég sok olyan van, amit beszerezhetünk otthonra az ünnepekhez. Az első ilyen a normann fenyő, ami sok mindenki kedvence. A tűlevelei elsősorban sötétzöld színűek, és mivel elég sűrűn vannak az ágai, ezért sokan előszeretettel választják karácsonykor ki, hogy majd ezt díszítsék fel december 24-én. Pontosan az előbbi tulajdonságaiból kiindulva ez a fenyőfajta az egyik leglátványosabb, és legesztétikusabb is tud lenni, ez plusz egy pont választáskor a többi fenyőtípussal szemben. Amellett azonban, hogy milyen szép, az ára is sokkal magasabb mint a többi fenyőtípusnak, vagyis hogyha előre szeretnénk vele tervezni, akár több évre is, akkor érdemesebb gyökerestől megvenni egy cserépben, és akkor karácsonykor sem hervad el, valamint később kiültethetjük a kertbe is, és még éveken keresztül fel tudjuk majd díszíteni.
A fenyők közül talán a legszebb, és legnemesebb az ezüstfenyő, mely az összes között a legkülönlegesebb is egyben. Ez a fajta igazán szép látványt nyújt karácsonyfaként, hiszen különleges szép kékes, ezüstös színe miatt jól mutatnak rajta a díszek. Szintén ennél a típusnál is érdemes cserepest választani, hiszen ez több évig is felhasználható, és sokkal tartósabb mint a többi kivágott változat, hiszen nem hervadnak el olyan hamar a tűlevelei. Az ezüstfenyő tűlevelein vastag viaszréteg található, ettől ilyen szép színűek, és ugyancsak ettől olyan tartós ez a fajta a többivel szemben.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan kell levéldugványozni?

Te is szeretnél több növényt a lakásba, a szobákba, de most nincs rá pénzed, a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.