Kezdőlap » Karrier » Mire jó a céges sajtótájékoztató?

Mire jó a céges sajtótájékoztató?

Mint minden rendezvénynek, a sajtótájékoztatónak is előre meghatározott célja van, adott helyen, adott időben kerül rá sor. Előzetes előkészítő, szervező, lebonyolító és befejező munkálatokat igényel.
A sajtótájékoztató közérdeklődésre számot tartó témában a sajtó képviselőinek tájékoztatása. Egy vállalat esetében például egy új termék bevezetése kapcsán rendeznek, de van, hogy a vállalat saját érdeke, hogy az eredményeiről, problémákról az érintetteket vagy az érdeklődő közönséget tájékoztassa. A mindennapi gazdasági életben a leggyakoribb formája a személyes találkozó, de időnként írásos formában, PR cikkek közlésével történik a tájékoztatás.

Az is előfordul, hogy szóvivő, vagyis a cég megbízott munkatársa rendszeresen, vagy alkalmi jelleggel látja el ezt a feladatot. Háttérbeszélgetés és interjú formájában is a közönség elé lehet tárni a fontos információkat, amikor a sajtó képviselő az adott terület vezetőjével boncolgatja a közérdekű témákat.
Hogyan történik egy ilyen alkalom levezetése? Egy ilyen sajtótájékoztató mindig a vendégek fogadásával, regisztrálásával, eligazításával kezdődik. Minden a sajtófőnök irányítása alatt zajlik. Ő nyitja meg az eseményt, üdvözli a megjelenteket, ismerteti, hogy milyen alkalomból gyűltek össze, végül bemutatja, majd felkéri a nyilatkozót, hogy vegye át a szót. Mindig van lehetőség, hogy a sajtó kérdéseket tegyen fel, azokat meg kell válaszolni. Végül köszönetet mondanak a megjelenteknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték az eseményt, és meghívják őket a sajtótájékoztató utáni fogadásra.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan kezdünk általában karrierépítésbe

Pályaválasztás során sok problémát jelent a fiataloknak , az hogy tulajdonképpen hol is tanuljanak és …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük