Kezdőlap » Szoftver » Milyen újdonságokat tartalmaz a Windows 8 és a Windows 8.1?

Milyen újdonságokat tartalmaz a Windows 8 és a Windows 8.1?

Kezdetek

Már 3 év eltelt a nagy sikert aratott Windows 7 megjelenése óta, mikor megjelent a Microsoft Windows termékcsalád új tagja: a Windows. (Meg kell jegyezni, hogy a Windows 8 fejlesztése már a Windows 7 megjelenése előtt elkezdődött!)

A motorháztető alatt

Míg a Windows 7 a Vista hibáiból tanulva, teljesen felújított operációs rendszer, addig a Windows 8 mondhatni alapjaiban lett újratervezve. Mind a felület, mind a motorháztető alatt, számunkra láthatatlan részekben is.

ARM processzorok támogatása

Nagy robbanásnak számít, hogy célnak tűzték ki, az ARM architektúrával rendelkező táblagépek támogatását. Ennek köszönhetően már táblagépeken való futtatásra is alkalmas lett a legújabb testvér. Igaz, ehhez a Microsoft által támogatott táblagépre van szükségünk.

Hol van a Start menü?

Mondhatni a Start menü a Windows egy igenis jelentős védjegye („volt”), aminek búcsút mondhatunk ebben a verzióban. Helyette egy átgondolt Modern kezelőfelület fogad bennünket. Itt minden programot egy „csempe” hivatott helyettesíteni, emellett vannak interaktív csempék is melyek különböző információkat hivatottak megjeleníteni (pl.: olvasatlan e-mailek, időjárás, stb.…). Természetesen ez nagy ellenhangot váltott ki, így már a végleges megjelenés előtt készültek már olyan programok, melyekkel ezt a Windows érzést visszalehet hozni.

Nyugodj békében Aero!

A Windows Vista-ban megjelent újítás szépségeit már nem élvezhetjük, helyette egy letisztult modern felület fogad minket.
Az is furcsa lehet a hétköznapi felhasználóknak, hogy a további fejlesztések, és beállítások eléréséhez a sarkokra kell húzni a kurzort.
• Bal felső sarok: az éppen futó alkalmazások és közöttük lévő váltás.
• Bal alsó sarok: a modern felület megnyitása.
• Jobb felső sarok: Windows sáv előhívása.
• A kijelző felső szélének lehúzása: az aktuális alkalmazások bezárása.

UEFI

Az UEFI lényegében a BIOS utódja. Ez teszi lehetővé a Windows 8 gyors indítását. Természetesen ehhez az is hozzájárul, hogy a rendszer magja leálláskor hibernálódik, nem pedig teljesen leáll.

Windows Store

Más operációs rendszerekben már találkozhattunk régebben is ilyen megoldásokkal, mint például az Ubuntuban. Az innen letölthető programok biztosan támogatják a Windows 8 új Modern felületét. Az alkalmazások száma még messze áll az Apple és a Google hasonló célokat szolgáló áruházától, De naponta jelennek meg újabb és újabb applikációk.

Microsoft-fiók, avagy számítógép a felhőben

Újabb újítás a felhasználók kezelésében van. Immáron használhatunk online fiókokat, mellyel szinkronizálhatjuk beállításainkat, programjainkat, és az sem elhanyagolható, hogy néhány alkalmazás, leginkább a Windows Áruház használatához erre van szükség.

Windows 8 kiadások

• Windows 8
• Windows 8 Pro
• Windows 8 Enterprise
• Windows 8 RT

Windows 8 gépigénye

32 bites architektúra:
• Processzor: 1Ghz (PAE, NX és SSE2-támogatás)
• Memória: 1GB
• Videokártya: Direct X 9 támogatás (legalább WDDM 1.0)
• Merevlemez: 16 GB

64 bites architektúra:
• Processzor: 1Ghz (PAE, NX és SSE2-támogatás)
• Memória: 2GB
• Videokártya: Direct X 9 támogatás (legalább WDDM 1.0)
• Merevlemez: 20 GB

Táblagépek:
• Grafikus vezérlő: Direct X 10 támogatás (legalább WDDM 1.2)
• Háttértár: 10 GB
• Hardveres gombok: Bekapcsolás, Hangerő-gombok, Forgatás-zár, Windows-gomb
• Kijelző: minimum 1366×768-as felbontás 32 bites színmélységgel, legalább 5 érintés érzékelése
• Kamera: minimum HD (720p)
• Fényérzékelő: 1-30k lux és 5-60k dinamikatartomány
• Gyorsulás-érzékelő: Háromirányú (minimum 50 Hz)
• USB port
• Hálózat: Wifi és Bluetooth 4.0
• Hang: Hangszóró, mikrofon

A legújabb kistestvér: Windows 8.1

A 8.1 (kódnéven: Blue) újdonságainak bevezetésekor nagyon nagy figyelmet kapott a Windows 8-at használók kérése, és véleménye.

Újdonságai:
• Internet Explorer 11
• Start gomb beépítése (ugyan csak a Modern felület érhető el vele, de van)
• Választható opció, hogy a Modern felület, vagy az Asztal indul el a számítógép indulásakor.
• Új intelligensebb keresés
• Jobb személyre szabhatóság
• SkyDrive beépítése
• Mozgóképek használata háttérképként.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mi a különbség az Europa Universalis 3 és 4 közt?

A legtöbb játékkal ellentétben az Europa Universalis sorozat nem halad előre az időben, hanem technikailag …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük