Ez a nagyszerű kötet- Norman Doidge munkája- tudományos szenzáció lehetne, ha nem lenne ennyire szenzációra kihegyezve. Alcíme is ezt bizonyítja: Elképesztő történetek az agykutatás élvonalából.
A legutóbbi években Amerikában divat lett a humán tudományok újszerű népszerűsítése, a friss kutatási eredmények közérthető bemutatása a tudósok izgalmas munkáján át. A laboratórium szinte „helyszín” mint a ma népszerű CSI(bűntények helyszíni vizsgálata) jellegű filmsorozatokban. Az ilyen könyvek tele vannak szakirodalmi hivatkozásokkal, nagy jegyzetapparátusban lehet utánanézni a gondolatmenet szempontjából mellékes, de tudományosan fontos részleteknek, a kötet végén pedig hatalmas irodalomjegyzék található. Ez a megoldás az ilyen könyveket meghagyja szakkiadványnak is, de közérthetőségük miatt a művelt átlagolvasó számára is használhatóvá teszi többségüket.
A kötet a legutóbbi évek talán legfontosabb agykutatási felismeréseit írja le és teszi érthetővé, főleg a kísérletek és jelenségekkel kapcsolatos szakmai viták eleven leírásai révén. A középpontban az agy plaszticitása – képlékenysége, átalakulási, változási képessége áll.
Az agy kutatásának első módszere- a többnyire sérülések vagy betegségek nyomán előállt-agykárosodások és a miattuk keletkező képességkiesések vizsgálata volt, így tárták fel egy-egy agyi funkció lokalizációját.
Főleg az bizonyosodott be, hogy az agy bizonyos területei át tudják venni egymástól a feladatokat, és akkor a ma műár pontosan mérhető érzékelési és mozgási lokalizációk (agytérképek) ki tudnak terjedni.
Mindezeket a szerző nemcsak pontosan és szakszerűen, de hitelesen és izgalmasan írja le. Minden történetében azt emeli ki, hogy a kutatók előbb maguk se hittek feltételezéseiknek, majd a tudományos közösség próbálta visszatartani őket, nemegyszer az állatvédők akadályozták a kísérleti munkát. Végül győzött a kitartás. Megjött az elismerés.