Kezdőlap » Étel » Milyen karácsonyi sütit készíthetünk mandulából?

Milyen karácsonyi sütit készíthetünk mandulából?

Habár a manduláról elsősorban mindenkinek a marcipán jut eszébe, azért mást is lehet belőle készíteni, például mandulás tobozkákat, ami egy teasütemény, mely tökéletesen illik a karácsonyi menühöz finom falatként.
Ehhez vegyünk elő 20 dekagrammnyi lisztet, és 10 dekagramm vajat, majd ezt morzsoljuk össze egymással. Ha megvagyunk vele, tegyünk még bele 10 dekagramm darált mandulát, esetleg egy kávéskanál mandulaaromát, az íze miatt. Tegyünk ebbe a masszába még 10 dekagramm porcukrot, egy tojást plusz 3 evőkanálnyi tejfölt is. Az összes hozzávalót gyúrjuk össze saját kezünkkel, mivel a margarin a kezünk melegétől fog megfelelően összeolvadni a többi hozzávalóval. Az egész tészta, hogyha már egy állagot kapott, legyen cipóformájú, majd ha sikerült ezt a formát kialakítanunk, akkor tekerjük be fóliával, és tegyük a hűtőbe körülbelül 2 órára, mert némi pihentetésre van szüksége.
Ha eltelt a 2 óra, akkor melegítsük elő a sütőt 180 fokra, majd a tésztát- kivéve a hűtőből- daraboljuk egy élesebb késsel 25 darabra, melyek lehetőleg egyformák. Ezeket a kezünkkel formáljuk gömb alakúra, majd formázzuk őket kissé kúposra. Letesszük a kis tésztákat egyesével a deszkára, és kezünkkel úgy formáljuk, mintha tobozok lennének, kicsit domború alakúra. Ezt tovább hangsúlyozhatjuk, ha kis bevágásokat ejtünk rajta, mintha tényleg toboz lenne. Ha kész, megkenjük egy tojással, sütőpapíros tepsibe tesszük, és fél óráig sütjük. Ha kihűlt, megszórjuk porcukorral.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen uzsonna süteményt készíthetünk?

Uzsonna süteményeknek nevezzük azokat a süteményeket, amit reggelire, napközben illetve uzsonnára fogyasztunk. Így szól a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük