Kezdőlap » Baba-mama » Milyen játékokkal fejleszthetjük a gyermekeink készségeit?

Milyen játékokkal fejleszthetjük a gyermekeink készségeit?

Az építőjáték az első a sorban, ami rendkívül jól képes fejleszteni a gyermek egyszerre több különböző képességét is, ráadásul számára is szórakoztató ezzel játszani. Az építőjáték nemcsak a kreativitást, hanem az ügyességet is fejleszti, emellett a logikára és a térlátásra is jó hatást gyakorol. Hogyha már nagyobb gyerkőcünk van, legót is vehetünk neki, hiszen az már a finommozgást is jól fejleszti.
A bábokkal a gyermek képzelőerejét tudjuk elképesztő mértékben fejleszteni, és mivel bele tudja magát élni a szerepbe, ezért az érzelmi intelligenciáját is fejleszti egyúttal. Egy történet eljátszásával a kicsi szókincse, és empátiája, azaz beleérző képessége is sokat fejlődhet. Ehhez hasonló a mesekönyv is, amit már jóval kisebb korban, akár fél évesen is elő lehet venni a gyereknek. Hogyha már egészen kicsi korától olvasunk a gyermekünknek, sokkal hamarabb elkezd kifejlődni a nyelvi érzéke, és könnyebben tanul meg majd beszélni is, ráadásul helyesen!
A képeskönyvek azt is elősegítik, hogy a kicsi a meséhez konkrét elképzelést is társítson, így fejlesztik a fantáziaképességét is. Ugyancsak kicsi gyerekeknél érdemes bevetni készségfejlesztés gyanánt a toronyépítő játékot, aminek a segítségével nemcsak azt tanulhatja meg a gyerek hogy mit jelent a kisebb- nagyobb fogalma, hanem a színeket is. A gyerekek mozgáskoordinációját mi sem fejleszti jobban a színes ceruzáknál, és a kifestőkönyveknél, így érdemes ilyet is beszerezni a korának megfelelően, ráadásul ezeknek az eszközöknek az ára is elképesztően csekély.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan hat egy kisállat a gyermek fejlődésére?

A gyerekek szinte kivétel nélkül mindig egy kis kedvencért könyörögnek a szülőknek, melyet ők akarnak …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük