Kezdőlap » Betegségek » Milyen betegség a kancsalság ?

Milyen betegség a kancsalság ?

Az első hónapokban előfordul, hogy a csecsemő perceken át befelé vagy kifelé kancsalít. Az esetek többségében ezek a gyerekek is rendesen néznek, mire nagyobbak lesznek.

De ha folyton vagy majdnem állandóan befelé vagy kifelé kancsalítanak – akár az első hónapokban is -, vagy három hónapos korukra sem mozog párhuzamosan a két szemük, akkor egy idő múlva meg kell mutatni őket szemésznek. Néha a mamák kancsalnak hiszik a csecsemőt, pedig nem is az. Ez azért lehet, mert a két szem közötti távolság (az orrtő fölött) viszonylag nagyobb, mint a felnőttek esetében, és ezért a szivárványhártya belső oldalán (az orr felől) látható szemfehérjerészlet sokkal kisebb, mint a külső oldalon (az orr felől) levő. A másik ok, amiért néha úgy tűnik, hogy a csecsemő kancsalít, hogy amikor erősen néz valamit, ami a kezében van, minthogy túl rövid a karja, erősen “össze kell néznie”, hogy tekintetét a tárgyra tudja összpontosítani. Tulajdonképpen teljesen normálisan néz olyankor is, csak kissé fokozottabban “néz össze”,mint a felnőttek.

A szeme nem “akad fenn” ilyenkor (vagy ha hátra felé néz), semmi baja sem lesz. Ha felmerül a kancsalság gyanúja, azért olyan fontos, hogy rövidesen megvizsgáltassuk a csecsemő szemét, mert a széttartó vagy összetartó kancsalság esetén a kancsal szem fokozatosan elveszti látóképességét, ha nem kényszerítik már kis korában a gyereket, hogy a kancsalító szemét is használja. Ha a két szem nem működik egyszerre és nem követi egyformán azt a tárgyat, amit a gyerek néz, mindkét szem más-más képet lát.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan ismerjük fel, hogy náthásak vagyunk ?

“Gyógyíthatatlan” betegség, ráadásul rendkívül kellemetlen. Amint tréfásan mondani szokták: kezeléssel 7 napig, de kezelés nélkül …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük