Kezdőlap » Betegségek » Milyen betegség a mumpsz?

Milyen betegség a mumpsz?

Léteznek olyan vírusos betegségek, melyeket sokféle kórokozó okozhat, ezek megléte külön-külön, de akár együttesen is kialakíthatják egy emberben az adott megbetegedést. Így az orvostudománynak megnehezítik a védekezést, a védőoltások összetételének kiválasztását, azonban a mumpsz, egy olyan vírus, melynek egy állandó génállománya létezik.
Kialakulásánál főként a cseppfertőzés mérvadó, viszont az egy háztartásban élőknél például szinte mindenki elkaphatja, megbetegedhet mumpszban, ha valamelyikük vírushordozóvá válik.
A mumpsz elleni vakcinát tehát az orvosoknak nem volt túl nehéz megállapítaniuk, ráadásul ennek a betegségnek a kórokozója, csak az emberi szervezetben található meg.
Lappangási ideje nem kevés, 15 naptól akár 25 napig is elhúzódhat, s ezután kialakul a fertőzőképesség is. A nyálkahártyát támadja meg légutakon keresztül, majd a teljes véráramba is bekerül. Mégis elsősorban a fültőmirigyekben okoz komolyabb gyulladást.
Tünetei között van az általánosan kiterjedő gyengeség, erős fáradtság, közepes, nem nagy láz, a fültőmirigyek duzzanata, torokfájás. Van olyan eset, amikor egy laborvizsgálatnál derül fény a betegség fennállására.
A mumpsz többnyire egy-két hétig tart. Utána tünetmentesen gyógyul. Az idősebb korosztályban és a kisgyermekeknél előfordulhatnak szövődmények. (agyhártyagyulladás, hasnyálmirigygyulladás)
Ennek a betegségnek – az oltáson kívül – nincs speciális ellenszere, illetve a kezeléséhez szükséges gyógyszer. A láz- és fájdalomcsillapító használatával enyhíthetjük az ezzel járó panaszokat.
A védőoltást tizenöt hónapos kor után adják be a kisgyermekeknek, mely kombináltan tartalmazza a kanyaró és rózsahimlő ellen is a szükséges oltóanyagokat. Tizenegy éves korban ismétlik meg ezt a típusú oltást, így alakul ki a teljes és hatékony védelem felnőttkorra.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

A túl sok alvás is beteggé tehet

A megfelelő mennyiségű alvás épp olyan fontos egészségünk szempontjából, mint az egészséges táplálkozás, és a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük