Kezdőlap » Gasztronómia » Milyen a kitűnő eszpresszó?

Milyen a kitűnő eszpresszó?

Egy tökéletes kávénál, egy sietve, mégis kényelmesen elfogyasztott eszpresszónál nincs is jobb. Legalábbis azon emberek számára, akik szeretnek kávézni, szeretik a kávét, és a kávézást egyszerűen körülölelő kultuszt, és magát a kávézást egyfajta luxusként, olyan pillanatként élik meg, amely élvezetet nyújt számukra. Azonban ahhoz, hogy egy kávét annyira élvezni tudjunk, ahhoz magának a kávénak is jónak kell lennie, vagy talán nem is jónak, hanem kiválónak, tökéletesnek. Sokan mondják, és ebben egyetértenek a kávészakértők is, hogy az eszpresszó kávéfajta igazán akkor kitűnő, ha rajta van a kávé tetején az a bizonyos habréteg. Az úgynevezett crerna a koronája is lehetne a tökéletes kávénak. Ez a crerna azonban valóban nem más, mint egy aranybarna színű habréteg, amely a kávé tetején terül el, közvetlenül az elkészítés után, vagyis a frissen főzött eszpresszó tetején. Azonban biztosan mi is láttunk már többféle eszpresszót, és előfordulhat, hogy nem mindegyiknek volt a tetején meg, ez az összehasonlíthatatlan habréteg, a crerna. Ez azért lehetett így, mert vagy a kávé volt rosszul ledarálva, megpörkölve, vagy nem is megfelelően volt lefőzve. Viszont ahhoz, hogy az eszpresszónk tetején tökéletes crerna legyen, meg kell felelnie a tökéletes főzés alapfeltételeinek. A főzés pedig szintén két további dologtól, tényezőtől függ, a főzés közbeni nyomástól és a megfelelő hőmérséklettől is. Például ha egy kitűnő minőségű arabica eszpresszó kávét készítünk, akkor annak jellemzően vöröses- mogyoróbarna barna crernája lesz, és kitűnő aromája.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kávé későbbi története

A kávé történelme először csak a legendákon és mondákon alapult, azonban az 1600-as évektől kezdve …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük