Kezdőlap » Családi élet » Miért vigyázzunk a játszóterekre?

Miért vigyázzunk a játszóterekre?

Gyermekünk mozgásszabadságát bővíteni kell, nem korlátozni. Ezért van szükség a szépen kialakított játszóterekre. Csúszda, hinta, és ami fejleszti érzékeit. Már két-három éves korban elkezdődik személyiségük kialakulása, amiben nagy szerepe van a környezetnek. Ismerkednek, barátokra találnak és lehet, hogy ezek a szövődött kapcsolatok egész életüket befolyásolják.

Több értelemben a szellemi képességüket is fejleszti, okosabbak, bátrabbak lesznek és nem félnek a későbbi kihívásoktól. Mert a csúszda megmászása is hatalmas feladat egy két éves gyereknek. Javítja önkontrollját, egyensúlyérzékét és mindenekelőtt javítja a szorongást. Na meg ott van a homokozó. Kézügyességét, találékonyságát fejleszti, ami később talán a munkája kiválasztásánál is nagy segítséget nyújt majd. A hintázás élménye egyensúlyban van a lelki fejlődésben. Megnevetteti, boldoggá teszi anélkül, hogy bármi külső hatás érné. Az anyuka munkába állása miatt bölcsődébe majd óvodába kerül és nem minden gyerek tudja traumák nélkül feldolgozni, hogy elkerült a biztonságos otthonból. Ebben a korban még nem is értik miért történik velük ez a csapás és miért kell idegenek kezét fogni az édesanya melengető ujjai helyett.

Nagy segítséget nyújt ilyen esetekben a már kialakult baráti kör és talán sikerül a trauma okozta fájdalmakat enyhíteni. A játszóterek ebben is segítik, a szülök munkáját. Mindenképp vigyázzunk rájuk és mossuk meg a kezüket amint beléptünk a lakásba, de hagyjuk meg szabadságukat és ne erővel akarjuk megtanítani a játékok kezelésére. Ne erőltessük, ami nem érdekli csak azért mert szerintünk fontos és egészségtelen. Az összhang szülő és gyerek közt már ott van, szeretetben, mosolyban a minden napi változásokban.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Nemi élet a házasságban

Az első felvetődő kérdés, hogy milyen gyakran éljünk nemi életet. Statisztikákat olvashatunk erről, de ezek …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük