Kezdőlap » Látnivalók » Miért híres a Nemzeti Panteon?

Miért híres a Nemzeti Panteon?

A caracasi Nemzeti Panteon nem más, mint a venezuelai hírességek emlékműve, és Venezuela legnagyobb tisztelettel övezett épületeinek egyike. Korábban templom volt; 1874 óta tölti be a nemzeti panteon rendeltetését: az akkori elnök, Antonio Guzmán Blanco elrendelte a caracasi Santisima Trinidad átalakítását, hogy méltó nyugvóhelyet találjanak a hős bajtársaknak. Az itt nyugvó hírességek közül talán Simón Bolívart övezi a legnagyobb tisztelet: a középhajó egészét az ő emlékének szentelték. A falfülkékben és a padlóburkolat alatt számos nagy tiszteletben álló és neves venezuelai nagyság nyugszik.

A jelenlegi panteon épületét 1812-ben kezdték el építeni, miután egy földrengés megsemmisítette az ezen a helyen álló templomot. Az építkezés lassan haladt, és sokáig elhúzódott: 1853 és 1858 között José Gregorio Solano mérnök tette meg az első lépést az új épület érdekében, amely a következő évtizedekben más mérnökök közreműködésével épült fel. Ennek köszönhető, hogy a változatos összkép sokféle stílus jegyeit mutatja.

1910-ben a venezuelai kormány Juan Vicente Gómezt bízta meg a panteon renoválásával és részbeni átépítésével azzal a céllal, hogy még impozánsabb legyen. 1929-ben egy másik mérnököt kértek fel a panteon áttervezésére, ez alkalommal neokoloniális és neobarokk stílusban. 1930-ban három élvonalbeli mérnök segítségével újabb átalakítások sora vette kezdetét. A bejárati lépcsőt monumentálisabbra építették át, a márványpadlót és Bolívar szarkofágját újra cserélték, a boltozatot Tito Salas festményeivel gazdagították.

A Nemzeti Panteon napjainkban impozáns emlékhely, amely Venezuela nemzetté válását dokumentálja, emellett sokféle, az ország történelmi fejlődését tükröző építészeti stílus tárháza.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mit csodálhatunk meg Londonban?

Sir Christopher Wren (1632-1723) Szent Pál-székesegyháza presztízs tekintetében London templomai sorában a második a westminsteri …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük