Kezdőlap » Karácsony » Miért érdemes megnézni a Négy Karácsony című filmet?

Miért érdemes megnézni a Négy Karácsony című filmet?

A Négy Karácsony nemcsak egy nagyszerű karácsonyi film, hanem egyben egy kedves romantikus történet is. Mindenképp érdemes megnézni egyszer legalább, kiváló program lehet akkor is, ha a párunkkal tervezünk közös filmezést.
A film rámutat arra, hogy nem minden karácsony áll csupán a gyertyafényes vacsorákból, a fenyőfadíszítésből, és az ajándékozásból. Éppen így gondolják a film főszereplői, Kate és Brad is, akik nagyon jól tudják hogy a karácsony rohanást, tervezést, rengeteg autókázást, és sok rokonlátogatást jelent. Ezek a rokonok ráadásul nem mindig úgy fogadják az embert ahogy azt gondolnánk, és nagyon sokszor kerülünk összetűzésekbe, és félreértésekbe is velük, ami legtöbbször következő karácsonyig tart.
Pontosan emiatt Kate és Brad minden évben elutazik egy meleg vakációra karácsonykor, mivel megtehetik hiszen sokat keresnek, és mivel ki szeretnék kerülni az egész ünnepi hercehurcát. Azonban idén nem így jön össze nekik, mert a repülőgépük nem száll fel, és ők pedig otthon ragadnak. Ekkor persze elkezdődik a karácsonyi rémálom számukra, hiszen életükben először elmennek rokonokhoz karácsonyozni. Négy család vár rájuk, hiszen mindketten elvált szülők gyermekei, így négyszer ünnepelnek- vagy mégsem?
Végül ellátogatnak mind a négy családhoz, és míg azt fontolgatják mikor lesz már vége az ünnepnek, ők maguk is összetűzésbe keverednek egymással, és már nemcsak a család-problémát kell megoldaniuk, hanem fel kell fedezniük a karácsony valódi lényegét is.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan készítsünk mikulászacskót otthon?

Nemsokára itt a Karácsony, amelynek az egyik felvezetője a Mikulás. Pár hét múlva eljön az …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük