Kezdőlap » Iskolakezdés » Különórák

Különórák

A tanulók későbbi esélyeit nagyban befolyásolja, hogy jár e valamilyen különórára. Tehát van e lehetősége, kedve és a szülőknek elég pénze, hogy a gyermek magán órákra járjon. A különóráknak két fő csoportjáról beszélhetünk. Vannak a részképességet tovább fejlesztő órák. Ezek olyan külön foglalkozások melyekre az oktatás csak kis hangsúlyt fektet, és külön foglalkozások nélkül nem lehet ilyen irányba nyitni a tovább tanuláskor. Ilyen foglalkozásokat nyújtanak a zene és tánciskolák, a képzőművészeti szakkörök. A másik fő csoportba azok a magánórák tartoznak, amelyek azért szükségesek, hogy kipótolva a hiányos iskolai órákat, a diák teljesíteni tudja az elvárt szintet. Az ebbe a csoportba tartozó órákon valójában felkészítés zajlik, kipótolva az iskolai előadást, azzal a tudással, amit az iskolában időhiány miatt már nem került sor, de a követelmény rendszerben mégis benne van.

Manapság a legtöbb gyerek jár valamilyen külön órára. Vagy azért mert egy téma nagyon érdekli (pl. zene) vagy azért mert az órai magyarázat kevés, a szülei pedig nem tudnak kellő képen segíteni (pl. nem azt az idegen nyelvet tanulták, amit most a gyermeke) így szüksége van plusz magyarázatra.

Az iskolán kívüli foglalkozások lehetnek ingyenesek vagy fizetősök. Az ingyenes órákat általában az iskola indítja korrepetálás, és szakkör címszó alatt. Fizetősök a különböző művészeti és egyéb iskolák lehetnek, ezek közül többen lehet állami támogatást igényelni. Ugyanis minden gyereknek egy művészeti iskolát támogat az állam. Lehet ez tánc, zene vagy akár más képzőművészet. A második, harmadikért már teljes összeget kell fizetni. Ha például gyermekünk szeretne hangszeren tanulni és mellette táncolni is, az egyiket támogatja az állam így viszonylagosan kis összeget kell csak tandíjként fizetni, viszont a másik foglalkozásra már nem jár támogatás, így annak teljes költsége a szülőt terheli. A felkészítő magánórákra pedig egyáltalán nincs támogatás, így ha nyelvből vagy más tárgyból különórára szeretnénk hordani gyermekünket, akkor mélyen a pénztárca fenekére kell néznünk.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Fóbia az islokakezdéskor?

Lassan becsengetnek ismét, így nem csoda, hogy mindenki izgatottan várja az új tanévet. Azoknál a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük