Kezdőlap » Látnivalók » Hol áll a régi kormányzói ház?

Hol áll a régi kormányzói ház?

Montevideo a Rio de la Plata természetes kikötőjénél fekszik, az argentínai Buenos Aires túlsó partján. A kis térség, amely később Uruguay lett, évszázadokig küzdött azért, hogy függetleníthesse magát Argentínától, Brazíliától, Spanyolországtól és Portugáliától. 1828-ban Uruguay hivatalosan is létrejött mint ország, de ezzel még nem oldódtak meg a problémái. 1843 és 1852 között háborúba sodródott, ami Montevideo pusztító ostromához vezetett.

Húsz évvel a háború vége után, amikor Uruguay ismét önálló kormányzattal rendelkezhetett, megépítették a krémszínű kormányzói házat. 1905 óta az épület Palacio Estévez néven ismert, és sokféle hivatalos cél szolgált, de csak 1905-ig volt az uruguayi politikai élet centruma. 1928-ban Herbert Hoover amerikai elnök történelmi látogatást tett Uruguayban, amelynek során az Estévez palotában fogadta őt Campistegui elnök.

A Palacio Estévez a Plaza Independencia szélén áll, amelynek épületei az uruguayi történelem fontos helyszínei. Szomszédságában az 1920-as években épített huszonhat emeletes torony, a Palacio Salvo áll: egykor ez volt Dél-Amerika legmagasabb épülete. A közelben található az art deco stílusú Hotel Victoria, Moon tiszteletes vallási közössége és az Egyenlítői Egyház templomainak egyike.
A régi kormányzói ház üde színfoltja az egyre modernizálódó Montevideo városának. A viszonylag egyszerű, ám ennek ellenére díszes épület központi szerepet töltött be Uruguay történelmében, és a helyiek szemében az épület az uruguayi szabadság kivívásának egyik legnagyobb jelképe.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Bahrein avagy a futamok szigete

Gyönyörű ország, ám közel sem olyan békés, mint ahogyan azt gondolnánk. Szinte nincs olyan év, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük