Kezdőlap » Kert » Hogyan legyen rendezett kertünk?

Hogyan legyen rendezett kertünk?

A kert karbantartásának elsődleges eszköze a fűnyírózás. Az emberi szem szereti a szimmetrikus vonalakat, a geometriai formákat, az erős kontúrokat, általában ezeket a jeleket kapcsoljuk össze tudat alatt a rendben tartott, gondozott terület képével. A frissen nyírt fűben a fűszálak azonos magasságban végződnek és rövidek, így egyenletes, karbantartott gyep képét látjuk. A füvet szükség szerint locsolni, gyomirtózni és gyeptrágyázni is szükséges, hogy ne legyenek benne foltosodások, kiégett területek.
Az egész kertnek adjunk valamilyen keretet.

Ez lehet sövénynövény is, amit rendszeresen formára nyírunk. A nyírás célja nemcsak az, hogy kellemes legyen a látvány, hanem az ágak levágásával sok oldalhajtás hozására ösztönözzük a növényt, ezáltal rövidesen szépen besűrűsödik a sövényünk. A tér határolását végezhetjük azonban futónövények kerítésre futtatásával vagy gyümölcsfák kordonos nevelésével is. Célszerű a magasabb növényeket és építményeket a kert szélein vagy végében elhelyezni, előttük az alacsonyabbakat, a kert középső részét pedig hagyjuk gyepesen, ezáltal jól belátható, kellemes és intim környezetet alakítunk ki.
A virágágyások számára geometriai formákat alakítsunk ki, például kör alakú emelt ágyást, vagy hosszú sáv, esetleg hullámvonal alakú ágyást. Az edényes növényeket ne véletlenszerűen, egyenletesen helyezzük el a kertben, hanem alakítsunk ki csoportokat belőlük.
A talajt tartsuk egyenletesen tisztán, ahol pedig szükség van rá, ott egyenletesen mulcsozva. Például a gyepre hullott leveleket elgereblyézhetjük a tuják alatt, így kevesebb a munka, a bomló növények pedig egyben tápanyagot is szolgáltatnak.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mit kell tenni az egészséges tó kialakításához ?

A víz egyre kedveltebb kertépítési elem: legyen patak, szökőkút, vízesés vagy kerti tavacska – a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük