Kezdőlap » Betegségek » Hogyan lássuk el az égési sérülést hatékonyan?

Hogyan lássuk el az égési sérülést hatékonyan?

Az égési sérülések a leggyakoribb háztartási sérülések közé tartoznak. Hatékony ellátásuk kulcsfontosságú a sebgyógyulási idő szempontjából. A beteg, sérült bőrrészen át kórokozók ezrei támadhatják meg, és fertőzhetik meg a szervezetet. Emellett magas fokú égésnél jelentős folyadékvesztés, sóveszteség is fennáll. Égési sérüléseket a forró gőz, a forró víz, a forró olaj, felforrósodott tárgyak, elektromos berendezések okozhatnak.

Első lépésként – ha ez lehetséges, kezdjük el hideg vízzel hűteni a sérülést. Abban az esetben, ha a sérülés ruhán keresztül történt, akkor próbáljuk azt eltávolítani, ha nem lehetséges, akkor azon keresztül kezdjük el a hűtést. A hűtés időtartalma függ a sérült testrész helyzetétől és nagyságától. Átlagosan 15-20 percnyi időt javasolt. Hűtést követően, mint minden nyílt sérülést, így az égést is fertőtleníteni kell. A fertőtlenítés után steril mull-lapot helyezünk a sebre, majd rugalmas pólyával fedjük azt. Abban az esetben, ha a sérülés I.fokú, és kiterjedése 5%-nál nagyobb, ha ennél nagyobb fokú az égés mértéke, vagy ha gyermekről van szó, mindenképp indokolt a mentőhívás, vagy szakorvos felkeresése. I.fokú égésnél a felhám felső része sérül, enyhén vörös fontok jelennek meg, a bőr felületén enyhe hólyagok jelennek meg.
Az égési sérülés leghatékonyabb ellátását égési kötszerrel érhetjük el: a sebre helyezve azonnal hőt von el, így nincs szükség a hideg vizes hűtésre, fertőtlenítő hatású, gyógynövény alapanyagú fájdalomcsillapító van benne, és azonnal fedi a sérülés

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Milyen betegség a pánikbetegség?

Az életünk során érnek bennünket traumák, amik szorongásos megbetegedésekhez vezethetnek. Vagy történhetnek velünk gyermekkorunkban, olyan …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük