Kezdőlap » Étel » Hogyan készül a jó piskótatészta?

Hogyan készül a jó piskótatészta?

Többféleképpen elkészíthető, mindegyik változata. Akár csokis, diós, vagy gesztenyés, és még számtalan változatát készítjük is el a várt eredmény ugyan az. A család pillanatok alatt jó ízűen fogyasztja el. Valljuk be nincs annál jobb érzés, amikor az asztalt körbe ülők csendben habzsolnak. Zene füleinknek a csend. Ha megtöltjük valamilyen finomsággal még nagyobb sikerünk lesz. Nem kell attól félnünk, hogy megszárad egy szelet is a finomságból. Most a hideg idő beköszöntével, forró csokival tálaljuk még nagyobb lesz a siker. Most nézzük meg a legegyszerűbb módot, ahogyan elkészíthetjük.

Piskóta felvert: hozzávalók 10 szeletes torta karikához:
Tojás: 5 db
Cukor:12 dkg
Liszt: 12 dkg
Sütőpor: Egy mokkás kanál
Olaj: 1 evőkanál
Só: Egy csipet (ne a tojás fehérjébe, mert nem verődik fel)
Mielőtt elkezdenénk a tészta hozzávalóit egybedolgozni, fontos, hogy minden eszközt előkészítsünk, amire a szükségünk lesz, mindenek előtt a sütőt melegítsük elő 170- fokra.
Első lépésként, a lisztet, és a sütőport szitáljuk át, azért fontos, mert így levegőt juttatunk a liszt szemcsék közzé, ami azt eredményezi, hogy könnyebben alakul ki a tészta magassága formája, és nem nyomja ki a levegőt a felvert tojáshabból. Ezután a tojásokat választjuk ketté, amiket már előre kivettünk a hűtőszekrényből és szobahőmérsékletűek. (Fontos, mert így könnyebben felverődik.) Ha ezzel elkészültünk hozzá adjuk a cukrot. A sárgához 1/3-át, a fehérjéhez pedig a többit. Majd elkezdjük habosítani. Először a sárgáját teljesen ki habosítjuk akkor jó, ha már egész világos sárga, majd a habverőt megtisztítva elkezdjük a fehérjét habosítani. Fontos hogy ne verjük nagyon keményre, könnyebben tudunk vele dolgozni, elég csak félkeményre. Majd fakanalat ragadunk és elkezdjük óvatosan összedolgozni a tojás sárgájával.

Óvatos mozdulatokkal összeforgatjuk, majd ezt megismételjük a sütőporos liszttel, amit több részletben adunk hozzá. Közben étolajat csurgatunk a tál szélétől vékony sugárban, hogy ne legyen száraz a tésztánk. Ha ezzel megvagyunk, a már kibélelt tetszőlegesen választott sütőformába öntjük az elkészített masszát, a közepétől egészen a forma széléig kenjük ki, mert így nem púposodik ki a közepe. Ez után berakjuk a már elő melegített sütőbe, 20 percig sütjük, félidőnél 190-fokra emeljük a sütőben a hőmérsékletet. A megsült piskóta széle rózsaszín, de persze a szokásos módon is leellenőrizzük a jól bevált fogpiszkálóval, ha tiszta marad. akkor kész. Enyhén lisztezett sima felületre borítjuk a megsült piskótát, eltávolítjuk a formát, körbe vágjuk a forma mentén egy éles késsel ügyelve, hogy ne vágjunk bele a piskótába. Lehúzzuk róla a sütő papírt és hagyjuk kihűlni. Majd tetszőlegesen vágjuk fel annak függvényében, hogy hogyan töltjük be. Jó étvágyat!

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan készítsünk retró tojásgomba falatkákat?

Akár szilveszterre, akár egy születésnapi bulira készülünk, vagy csak úgy valami nem szokványos nassolnivalót szeretnénk …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük