Kezdőlap » Étel » Hogyan készül a dobostorta?

Hogyan készül a dobostorta?

Mielőtt átnéznénk, hogyan készül, fontos meg említenünk honnan is ered, és kinek az agyából pattant ki ez a nagyszerű süti a cukrászatban a sütik sütije, a legek lege! Nem csak egy egyszerű torta, ma már fogalom. Gasztronómiai reformot vitt véghez, amikor először készítette el Dobos József. A célja az volt, hogy olyan tortát alkosson, ami megfelel az akkori kor hűtési technikájának, hosszú ideig eltartható, és élvezhető. A tortát 1985-ben mutatták be a Budapesti országos általános kiállításon, ami persze nagy sikert aratott. A dobos torta ezután vált híressé Magyarországon és egész Európában. Teljesen eltért az akkori kor tortáitól. A cicoma helyett, kitűnt a sorból az eleganciájával. Másik titka a vajkrém volt, amit abban a korban még nem ismertek, az édességek főzött krémekkel és tejszínhabbal készültek. A vajkrém volt Dobos nagy találmánya.
A tortában lévő csokoládés vajkrém, és a tészta különleges piskótája Dobos újítása volt. Beutazta egész Európát a híres remekművével. Mindenhol bemutatta a receptjét, de nem adta ki a kezéből. 1906-ban azonban közkincsé vált a recept. Nyugdíjba vonulásakor átadta a Fővárosi Cukrász és Mézeskalácsos Ipartestületnek azzal, hogy azt bármelyik ipartestületi tag szabadon felhasználhatja.
Akkor nézzük a készítését:
A piskótatésztát zsírozott lemezen kisütjük. Hat darab lap szükséges hozzá, ami felvert olvasztott vajat is tartalmaz. Sütés után még melegen alávágunk, ha kihűlt torta karikával kiszúrjuk. Öt lapot betöltünk tradicionális dobos krémmel. A külsejét is vékonyan lekenjük, dermesztjük. A hatodik lapot vékonyan bekenjük dobos cukorral, hajlékony kenőkéssel egyenletesen elkenjük az aranybarna olvasztott, kockacukrot. Vigyázzunk az olvasztásánál és kenésénél, mert súlyos égési sérüléseket okozhat. Majd egy vastagabb késsel beosztjuk. A dermesztett tortát, ismét saját krémjével, egy habkártya segítségével átkenjük, formázzuk. A tetejét, legyező alakban is feltehetjük. A szeletek felső sarkához tesszük a krémrózsákat, és erre fektetjük a felszeletelt lapokat (tetőket).
Tradicionális dobos krém:
4 db egész tojás
20 dkg porcukor
23,5 dkg teavaj
3,5 dkg szilárd kakaómassza
1,7 dkg vaníliás cukor
3,5 dkg kakaóvaj
1 tábla csokoládé (20 dkg)
Kevés rum
A tojást és cukrot gázon állandó keverés mellett 40-50 fokig melegítjük (ha a kisujjunkat bele mártjuk és csípi, akkor jó). Figyeljünk a kavarásra és a hőfokra nehogy rántotta legyen. Majd kihűlésig habbá verjük. A kiolvasztott vajhoz hozzáadjuk a szintén olvadt csokit. Kakaóport, vaníliacukrot, rumot majd vékony sugárban a tojásos alapot. Majd a fentiek szerint betöltjük. A hatás nem marad el.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mi is az otthoni zacskós étel?

Sokan szeretnek sütni, főzni, nem csak a nők. De kevesen szeretnek egész nap az étel …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük