Kezdőlap » Gasztronómia » Esztergomi Központi Kávéház

Esztergomi Központi Kávéház

Magyarországon 19. század közepétől sorra nyíltak a nagyobb városokban a kávéházak, mivel az embereket arra akarták rávenni, hogy megismerjék a kávékultuszt. Ez így volt Esztergomban is ahol Magyarország egyik leghíresebb kávézója nyílt meg 1841-ben, azaz a Központi Kávéház. A kávéházat Lindtner Henrich alapította, aki úgy gondolta, hogy egy bécsi stílusú és felszereltségű kávézót hoz létre Esztergomban, így vonzva ide a kor értelmiségi embereit, és a környékről a rengeteg vendéget. Ezért Bécsből vett a kávéházba olyan bútorokat, amik tükrözni tudják az osztrák főváros hangulatát. A kávéfőző mestert pedig Törökországból hívott a kávézójába, azért mert a legjobb főzőmestert akarta Esztergomba hozatni. Így ezután nagy sikere lett a helységnek és sorra érkeztek a nemes rangú vendégek és polgárok átélni a különleges idegen hangulatot. A kávéházat később is osztrák tulajdonosok birtokolták, akik fejlesztették a kínálatot és a helységet is. De sajnos az első világháború beköszöntével és a határok átrendeződésével a kávéház csődbe ment így bezárt. Csak 1927-ben nyitott ki újra, mégpedig egy új tulajdonossal. A második világháborúban a kávéház megsérült, majd később felújították, de már nem eredeti formájára. Az igazi változást 2006-os év hozta meg a Központi Kávéháznak, mivel ekkor egy teljes felújítás keretében visszaadták korabeli formáját és így be is került Magyarország 100 legjobb kávézói közé igen előkelő helyre. A kávéházban széles választékot találunk a kávéfelhozatalban és a sütemény és a marcipán kínálat is igen nagy. A kávézó belsejében egy Babits sarkot is kialakítottak az író emlékére mivel gyakori vendég volt annak idején.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kávé későbbi története

A kávé történelme először csak a legendákon és mondákon alapult, azonban az 1600-as évektől kezdve …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük