Kezdőlap » Autó » Chevrolet Camaro Concept 2006

Chevrolet Camaro Concept 2006

A Camaro klasszikus, amerikai izomautó életútját járja végig, immár 1967 óta. A 47. évében járó, európai szemmel nézve “csodaautó” eddig 5 generációváltást élt meg és küszöbön áll a hatodik is, de a sikere töretlen. Az egymással versengő amerikai autógyárak (Dodge, Chevrolet, Pontiac, Plymouth) közel ötven éve folyton egymásra licitálva dobják piacra jobbnál jobb, erősebbnél erősebb izomautóikat.

Az amerikai stílust követi, azaz hatalmas, 6,2 literes V8-as motorblokk köré épített izomautó aszfaltszaggató erővel, kasztnival és súllyal. Összehasonlítva egy Európai sport- vagy luxusautóval inkább nevezhető tanknak, mint kocsinak 1,8 tonnás önsúlya miatt. Természetesen mind az öt generáció példányai készültek több változatban sokféle motorral szerelve, de egy olyan család esetében, ahol a “small block” is 4,9 literes és 305 lóerős, nem nagyon van értelme gyengébbről vagy erősebbről beszélni. Az autó méretei is bőven európai konkurensei fölött állnak, 4968 mm-es hosszával, 1900 mm-es szélességével és 1491 mm-es magasságával. Azzal együtt, hogy már nem nevezhető tepsi sedannak, mint a 70-es években készített előde, méreteivel még így is tekintélyt parancsol magának.

Az ötödik generációs Camaro is követi vetélytársai retró kinézetű stílusát, melyben összekapcsolták a legelső, 60-as évekbeli stílus jegyeit a 21. századi űrkorszaki kinézettel és fejlett technikával. Míg a külsején inkább felfedezhetők a modern elemek, a belső tér inkább hasonlít egy 40 évvel ezelőtti autóra a két óriási mérőórával a kormány mögött és több kisebb műszerrel a középkonzolon.

Az egyetlen baj a Camaróval, hogy körülbelül annyi létjogosultsága van Magyarországon közlekedési eszközként, mint egy űrsiklónak, ugyanis sem megfelelő minőségű utak, sem elfogadható árú benzin nincs hozzá. Ezek nélkül leginkább egy 15,5 milliós mozgó szoborként értelmezhető.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

2013-ban újabb típusokkal jönnek ki a világmárkák

2013-ban az autó világpiac is nagy átalakulásokon megy majd keresztül a hibridek elterjedése miatt, azonban …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük