Kezdőlap » Hotel » A német kikötőváros, Cuxhaven

A német kikötőváros, Cuxhaven

Cuxhaven Észak-Németországban található város, amely az Északi-tenger partjánál fekszik, Dánia déli határától mindössze párszáz kilométerre. Kedvező földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően igen népszerű a turisták körében.
Cuxhaven egy tengerparti város, mégis mivel az északi térségben fekszik, ezért itt nincs olyan forróság még nyáron sem, mint egy-egy mediterrán üdülőhelyen. Ezen okokból kifolyólag ide elsősorban azoknak érdemes utazni, akik nem vágynak a forró tengerparti napsütésre, és a meleg vizű tengerpartokra. A városban a főbb turistaidőszakokban nagyon sok féle szálláslehetőség körül választhatunk, legalább 50 ajánlat várja minden évben az ide érkezőket. Hogyha szeretnénk kedvezményes áron szobához jutni, akkor előzetesen online foglaltassunk, de egyébként foglalás nélkül is biztosan találunk majd helyben szállást a városban. Az ismertebb 3-4 csillagos hotelek között megemlíthetjük például a Best Western Donner’s Hotelt, a Haus Thorwarth-ot, a Hotel Seelustot, valamint a Muschelgrund Hotelt. Hogyha nem szeretnénk szállásra olyan sokat költeni, akkor dönthetünk olcsóbb apartmanok, panziók mellett, vagy esetleg megnézhetjük van e épp szabad diákszállás.

Mivel a város egy tipikus kikötőváros, ezért történelmi múltját és jellegét tekintve hű maradt mindig is a halászváros felépítéshez, ennek köszönhetően a parttól kiindulva a belső városrészeken találjuk majd a vásár negyedeket, és a szórakoztatóközpontokat, a part mentén pedig az éttermeket, és a szállásokat. A tenger mentén érdemes elindulnunk, hogyha a város főbb látnivalóit szeretnénk végigjárni, a partnál található például a város jelképe, a Kugelbake, és a Hapag-Hallen is. Cuxhaven belseje felé haladva megtaláljuk a Ritzebüttel Kastélyt, a világ legnagyobb szélerőművét, a Growiant. A város kulturális látványossága az Altenwalder Haidelandschaft, ami egy hatalmas víztorony, és a Aeronauticum, valamint a Stastmuseum. A településen több park is ki lett alakítva, amelyek biztosítják a kikapcsolódást, és a pihenést, így hogyha elfáradtunk a városnézés közben, megállhatunk az Altenwalder Heidelanschaft, a Börgerpark Altenwalde, a Bürger Altenbruch, vagy a Schlosspark zöldövezetek egyikében.
A helyi éttermekben a főbb fogások természetesen a tenger gyümölcsei, és az olyan tradicionális német specialitások, amiket minden észak-németországi étteremben megkóstolhatunk.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Haldensee tó és környéke

A Haldensee tó Ausztriában található, a tiroli térségben, északnyugatra Innsbruck városától. Maga a tó, és …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük