A szőlő hajtásait megfelelő támasz mellett kötözéssel vagy huzalok közé igazítva neveljük. A támasz nélküli gyalogművelésű szőlő hajtásai egy-kétszer kötözve, alacsonyan csonkázzuk. Erre a művelésre azonban csak a merev hajtást fejlesztő szőlőfajták alkalmasak. Az ilyen tőkén a kötözéssel összefogott hajtások egymást támasztják.
A karós támaszú szőlőben háromszor-ötször kötözünk. Az első kötözést, amelyet még aggatásnak is nevezünk, akkor végezzük, amikor a hajtások elérték a 40-60 cm-es hosszúságot. Később ebbe a kötésbe húzzuk be a lassabban növő hajtásokat. A kötözést szükség szerint többször is megismételhetjük. A kötözés technikája nagyban befolyásolja a hajtások, a fürtök további fejlődését. Sem a levelet, sem pedig a fürtöt ne szorítsuk a hajtáshoz vagy a támaszhoz. Az úgynevezett dongás kötözés a kedvező, a szoros pedig kedvezőtlen.
Kötözésre rafiát, jutafonalat, műanyag fonalat, kukoricacsuhét, zsúpszalmát, kákát satöbbi használnak legtöbbször. Az egyszálas huzalos támaszrendszer mellett a hajtásokat csupán a huzalpár közé vezetik, de nem kötözik. A hajtások az S kampóval összefogott huzalok között lazán állnak. Ez a munka 50-60%-kal gyorsabban halad és végrehajtása is egyszerűbb a kötözésnél. A huzalos támaszú szőlőben azonban a széltől mozgatott hajtások horzsolódhatnak, esetleg eltörhetnek.
Ennek kiküszöbölésére újabban a huzalokat műanyaggal vonják be. A hajtásoknak huzal közé igazítását évente 3-5 esetben végezzük el és arra törekedjünk, hogy szép zöldfal alakúak legyenek.