Kezdőlap » Betegségek » A fogszuvasodás (kariesz)

A fogszuvasodás (kariesz)

Ez egy alattomos betegség. Alattomos, mert egyéb betegségeket is kiválthat.
Pontosan nem tudjuk még keletkezésének részleteit.
Van olyan feltételezés, hogy bizonyos baktériumok és vegyi folyamatok összejátszása okozza, éspedig úgy, hogy ételmaradékok (elsősorban tej, cukor, burgonya és kenyér) megakadnak a fogak között, erjedni kezdenek, savak képződnek, és ezek megtámadják a fogzománcot.

Romboló munkájuk folytatódik: szétrágják a foganyagot – dentint -, végül elérik a fogbélt. Most már a baktériumok eszményi táptalajra kerültek.
A fog, amely kezdetben fájt, ekkorra megnyugodott – hiszen idege elhalt, érzéketlenné vált.
És most a gennygóc elküldi veszélyes kórokozóit a vérbe. Számos kórképet kiválthat és fenntarthat ez a góc: szív-, vese-, és keringési betegségeket, reumát, sőt néha szembetegségeket is.
És az emberiségnek csaknem 90 %-át veszélyezteti ez a pusztító fogromlás.

Mit lehet ellene tenni?
Ha a fogszuvasodás folyamata már túlságosan előrehaladott – semmit. Ha csak közepes stádiumot ért el, meg lehet állítani. A legjobb fegyverek, a megelőzés és az idejekorán alkalmazott kezelés.
Mindenkinek módja van rá, hogy fogainak egészségét megőrizze, a szuvasodástól megóvja.
Tehát: igen fontos a megelőzés, a harmadik életévtől a mindennapos fogápolás, kevés édesség fogyasztása – és azt sem lefekvés után – helyes táplálkozás, alapos rágás, és újra meg újra erőteljes, gondos fogápolás.
Ha betartjuk ezeket a szabályokat, nem kell beülnünk a fogorvosi székbe, és egy sor más betegség ellen is fölvértezzük magunkat.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mennyi gyümölcsöt fogyaszthat a cukorbeteg?

A szénhidrátok két nagy csoportja: az egyszerű cukrok és az ezekből felépített összetett szénhidrátfélék, a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük