Kezdőlap » Látnivalók » Zsámbéki-medence

Zsámbéki-medence

A kellemes őszi hét végeket érdemes a szabadban tölteni. Hazánk bővelkedik az érdekes és szemet gyönyörködtető kiránduló helyekben. Ilyen például a Zsámbéki- medence is.
A Zsámbéki- medence hangulatos világa lüktető fővárosunktól csupán félórányira található. Számos lelet bizonyítja, hogy már a kőkorban is lakott volt a térség, és a későbbiekben is jelentős kultúra virágzott itt.
A Budai-hegység, a Pilis, a Gerecse hegyvonulatai és az Etyeki-dombság között húzódó vidék egykor mocsaras, lapály volt rétekkel, halastavakkal. A környék vizét a Töki -patak vezeti el, amely duzzasztott része halastó, majd a patak a Dunáig folydogál tovább.
A ma idelátogatók a szelíd dombok között kellemes gyalogos, kerékpáros vagy lovas túrát tehetnek.
Fő látnivaló az itt található Zsámbéki romtemplom, Magyarország egyik jó állapotban megmaradt középkori műemléke. A sok mindent látott templom az 1773-as földrengés után úgy tűnt végleg lepusztul. Szerencsére két történész, Rómer Flóris és Henszlmann Imre felhívták a figyelmet a templom értékes mivoltára, és 1889-ben megkezdték a munkálatokat. Európában ez volt az első olyan műemlékvédelmi munka, ahol nem újjá építették az épületet, hanem a romokat konzerválták. Ezzel a munkájával, Möller István építészmérnök világszerte elismerést aratott.
A rom, valamint a benne helyet kapó kőtár hétfő kivételével naponta 10-18 óráig, illetve a téli időszakban 10-16 óráig látogatható.
Zsámbék település látnivalói között meg kell említeni még a különösen szép Zichy-kastélyt, megtekintésre érdemes a szokatlanul nagy Török kút, valamint a lámpamúzeum és tájház.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Jeruzsálem központja

A Moria dombján egy szikla található. Ez a szikla valószínűleg az, amely ma a sziklatemplom …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük