Kezdőlap » Receptek » Zöldséges sertéssült

Zöldséges sertéssült

Hozzávalók 6 személyre:

1,5 kg sertéstarja, comb, vagy lapocka, kicsontozva, átkötözve zsineggel
1 evőkanál olívaolaj
2 kávéskanál cukor
45 dkg mogyoróhagyma megtisztítva
2 közepes zellerszár felaprítva
1 dl marhahúsalaplé vagy vörösbor
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 mokkáskanál őrölt fahéj
2 evőkanál csilis fűszerkeverék
40 dkg darabolt konzerv paradicsom
1 mokkáskanál só
frissen őrölt fekete bors
1 piros húsú paprika kimagozva, csíkokra vágva
12 dkg bébikukorica, hosszában félbevágva
35 dkg vörös vesebab leöblítve, lecsurgatva
3 dkg puha vaj
2 evőkanál sima liszt

Elkészítés menete:

1. Nagy tűzálló edényben az olajon pirítsuk aranybarnára a cukrot. A húst ezután tegyük bele és minden oldalát süssük meg, míg egyenletesen barna nem lesz. Vegyük ki egy tálra és tegyük félre.
2. Az edényben csak 1 evőkanálnyi olajat hagyjunk, ezen pároljuk meg a hagymát és a zellert. Körülbelül 5 perc után öntsük hozzá az alaplét, vagy a bort. Az edény aljáról szedjük fel az odaragadt húsfoszlányokat. Ezután tegyük bele a fokhagymát, a fahéjat, a csilis fűszerkeveréket, a paradicsomot, sóval és kevés borssal ízesítsük.
3. Rakjuk vissza a húst, forraljuk fel a fűszeres alaplével, majd mérsékelt lángon, fedő alatt főzzük másfél órát. Félidőben a húst fordítsuk meg.
4. Tegyük hozzá a bébikukoricát és a paprikát. Főzzük még 15 percig, majd a babot is keverjük bele, ezután főzzük míg a hozzávalók meg nem puhulnak.
5. A húst ekkor tegyük tálra, takarjuk le fóliával és hagyjuk állni. Közben a pecsenyeléhez a simára kevert vajas lisztet fokozatosan adjuk hozzá. Forraljuk fel állandó keverés mellett, hogy mártás sűrűségű legyen.
6. Vegyük le a fóliát és a zsineget a húsról, helyezzük köré a zöldségeket, majd a mártást öntsük rá. Tálalás előtt díszítsük zöld petrezselyemmel, friss korianderrel.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan készítsünk sütés nélkül tortát? Zuppa inglese torta

Hozzávalók: 4 tojássárgája, 10 dkg cukor, 1 citrom reszelt héja, 2 tasak vaníliás cukor, 6 …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük