Kezdőlap » Nyaralás » Világ egyik legszebb kikötője

Világ egyik legszebb kikötője

A világ egyik legcsodálatosabb kikötője és üdülőhelye a Spanyolország déli részén Costa del Sol-on található CARMEN ROMERA El Puerto Deportivo de Benalmádena.

A kikötő építésének ötlete a 60-as évekből indult, mikor a Benalmadena település polgármestere úgy gondolta, hogy egy ilyen kikötő megépítése jót tesz a turizmusnak és munkát ad az ott élőknek. A kikötő építését a 70-es évek elején kezdték meg és 10 évnyi hosszú és nehézkes munka után 1982. októberében adták át a nagyközönségnek.

A kikötő szépségét adják a mór építészeti jegyeket hordozó épületek melyek egy része félkörívbe öleli körbe a kikötőt, másik része pedig szigeteket alkotva helyezkednek el a kikötő vízében. A szigeteket kis hidak kötik össze a szárazfölddel, melyek le vannak kapukkal zárva a látogatók elől mivel ott tehetősebbek részére vannak kialakítva apartman lakások. A vízen különböző nagyságú és árkategóriájú jaktok és motorcsónakok pihennek várva gazdájukat.

A kikötőhelyek száma 1100 körül van amely különböző nagyságú hajók befogadására alkalmas. Nyüzsgő élet főleg este felé indul be mikor az itt nyaralók napközben strandokon pihenők esti sétára indulnak. Sok étterem és bár kínálja különböző étel és ital különlegességeit. Kellemes vacsora mellett pedig gyönyörködhetünk a nyüzsgő kikötő csodálatos látványában. Különböző üzletekben pedig mindenki megtalálja a neki való ajándéktárgyakat. Több lehetőség nyílik arra is, hogy a kikötőből akár katamaránnal vagy egy kínai dzsunkával egy kis időre vagy egész napra kihajózzanak és távolabb a parttól megcsodálják Benalmadena és Torremolinos látványát vagy még egy kicsit beljebb hajózva a vidáman úszkáló delfineket.
A kikötőben található a Sea Life tengeri akvárium ahol a tengerben lakó élőlényekkel ismerkedhet meg az oda belépő. A kikötő közvetlen közelében gombamód nőttek ki a szállodák amelyek különböző szolgáltatásokat nyújtanak az ide látogatóknak.

1987-óta folyamatosan birtokolja az „Európai kék zászló” minősítést valamint két alkalommal 1995-ben és 1997-ben elnyerte a „Világ legjobb kikötője” címet.
Az utóbbi években felmerült az ötlet, hogy a kikötőt bővítik és nagyobb létszámú hajók befogadására lesz alkalmas, de sokan ellenzik, mert az újabb építkezés elriasztják az ide látogatókat és elvesztheti a hely a báját.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Utazzunk: Dominika

Dominika a sziget, melyet maga Kolumbusz Kristóf fedezett fel a spanyol korona szolgálatában, 1493 novemberében. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük