A mobiltelefonok technikai fejlődése talán még az informatikai fejlődést is meghaladta. A használhatóságuk ma már messze túlmutat az eredeti funkciójukon, a beszélgetések lebonyolításán. Az elterjedésükkel azonban számos kérdés vetődik fel. Ezek közül az egyik legelterjedtebb aggályunk a sugárzásveszély.
A mobiltelefonok hazánkban jellemzően két frekvenciasávot használnak. A legelterjedtebb a 900 Mhz-es frekvenciasáv, a másik pedig az 1800 MHz-es frekvencia. Minden mobil telefonkészülék tulajdonképpen egy sugárforrásnak is felfogható, amely a hozzá viszonyított legkedvezőbb adótoronnyal elektromágneses sugárzás formájában kommunikál. Ez a kommunikáció a beszélgetés során folyamatos, míg a bekapcsolt állapotában csak meghatározott időnként egy-egy ellenőrző jelet bocsát ki és ellenőrzi hogy létezik-e kapcsolat még az adótoronnyal. Ez utóbbi jellegénél fogva nem gyakorol a telefon használójára komolyabb megterhelést, bár ezzel kapcsolatban is érdemes megjegyezni hogy készenléti állapotban is érdemes pl. éjszaka nem testközelben tartani.
Élettani hatását tekintve a beszélgetés során az intenzív elektromágneses sugárzásnak köszönhetően az emberi szövetekben hő fejlődik, amelynek a kialakulása elkerülendő. Ezt különféle eszközökkel mint pl vezetékes vagy Bluetooth fülhallgató, vagy kihangosító alkalmazásával oldhatjuk meg.
Sokan mondják, hogy de hát a Bluetooth eszköz is sugároz. Nos ez igaz, de a teljesítménye korántsem vethető össze magának a mobiltelefonnak a telekommunikáció lebonyolításában használt teljesítmény szintjével.
Fontos szem előtt tartanunk, hogy az elektormágnesen sugárzásnál a teljesítmény és a távolság egymással négyzetesen fordítottan arányos. Tehát kétszer akkora távolságban a mérhető teljesítmény már csak negyedakkora.