Kezdőlap » Látnivalók » Vaszilij Blazsennij székesegyház

Vaszilij Blazsennij székesegyház

A Vaszilij Blazsennij, vagy Boldog Vazul székesegyház Moszkva egyik legjelentősebb és legismertebb építészeti emléke, gyakran használt jelképe a Vörös téren. Legtöbbször amerikai filmekben látható bevágás erről az épületről, éppen mielőtt a történethez való orosz hozzáállás kibontakozása következik. Pedig ennek az épületnek semmi köze a politikához, mindössze annyi, hogy meglehetősen közel helyezkedik el a moszkvai Citadellához, a Kreml épületegyütteséhez, melyben a középkortól kezdve az orosz cárok laktak (amikor Moszkva volt a főváros).

A székesegyház IV. (Rettegett) Iván, orosz cár parancsára épült 1555 és 1561 között. A cár Isten iránti háláját akarta kifejezni a székesegyház felépítésével, amit az 1552-ben, a kazányi tatár kánság fölött aratott megsemmisítő győzelem miatt tanúsított. Az oroszok 1552 október 2-án indították a hadjáratukat a tatárok ellen, ami az “Istenanya oltalma” (Pokrovszkij) ünnepének első napja volt. Később ezt a nevet adták az elkészült székesegyháznak is. A cár kívánsága az volt, hogy a hadjárat minden győztes csatájának emlékére egy-egy templomot kell felépíteni, összesen kilencet. Ez később nem valósult meg, praktikussági és helytakarékossági okokból az építészmester egy nagy épületegyüttest tervezett, melyet kilenc külön templom alkot. Belül egymás között szabadon átjárhatóak a templomok, mindegyike önálló toronnyal rendelkezik, amiket egyedi formájú, méretű és színezésű hagymakupolával fedtek be.

A ma is használatos nevét (Boldog Vazul) a székesegyház akkor kapta, amikor Moszkva szent bolondját, a boldoggá avatott Vazult a XVI. század végén itt temették el. Vazul 1469-ben született a ma már Moszkva belső részén lévő Jelohovóban. Vazul parasztcsaládból származott, de 16 éves korában egyszerre csak felfedezték látnoki képességeit, és azt követően a mélyen tisztelt moszkvai félkegyelműek egyikeként élte életét. A kilenc templom közül a legnagyobb, az 57 m magas központi tornyával rendelkező főtemplom. Ezt nyolc kisebb templom veszi körül, melyeket az általuk jelképezett győztes csaták napjának védőszentjeiről neveztek el.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Drezda

Az egymást követő száz uralkodók nagy becsben tartották udvartartásuk székhelyét, igyekezvén minél pompásabbá varázsolni a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük