Kezdőlap » Hotel » Valencia, Spanyolország harmadik legnagyobb városa

Valencia, Spanyolország harmadik legnagyobb városa

Valencia, a maga 900 ezer fős lakosságával kiérdemelte a harmadik legnagyobb város címet Spanyolországban. A Földközi-tenger parti település a spanyol fővárostól, Madridtól, és a második legnagyobb várostól, Barcelonától egyenlő távolságra fekszik, az ország keleti felén.

Valencia kultúrája igencsak gazdag, található a városban olyan helyszín, és épület is, melyet a UNESCO a világörökség részének nyilvánított. Két saját egyeteme is van a településnek, a Valencia Egyetem, és a Valenciai Műszaki Egyetem. A városban található a Művészetek Városa nevű közel 350 ezer négyzetméternyi terület, amely 5 épületegyüttest is magában foglal, többek között az Opera épületét, és a Tudományok Múzeumát. Szintén rendkívül híres a valenciai Selyembörze Tőzsdepalota épülete is, mely a város legismertebb nevezetessége.

Valenciát hívhatnánk a múzeumok fellegvárának is, hiszen több mint 27 múzeum található a városban, melyek mindenféle kiállításanyagot mutatnak be a várossal és annak kultúrájával kapcsolatosan.

A városnak saját hagyományai is vannak, például évente márciusban kerül megrendezésre a Las Fallas fesztivál, ahol óriási papírmaséfigurákat vonultatnak fel, majd égetik el őket. Ugyancsak itt is általában megrendezik a Spanyolországban jellemző bikafuttatást, és a szokásos zenei karneválokat is.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hajózás egyedül?

A mai napig sokan döntenek amellett, hogy nekivágnak az óceánnak egyedül egy hajóban, és felfedezik …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük