A válás intézménye kis hazánkban elfogadott, sőt megszokott jelenséggé vált. Évi 45 ezer regisztrált házasságkötésre jut 24-25 ezer válás. Ez a lesújtó adat évről-évre 5%-os emelkedéssel kecsegtet a házasságbontás javára. A kérdés ilyenkor joggal merül fel: Milyen hatással van ez a közösen nevelt gyermekre, gyermekekre? Ez természetesen szituációfüggő. Számít a váláshoz vezető út minősége, a körülmények ismerete, továbbá a megfelelő kommunikáció a gyaníthatóan vétlen utóddal. Sajnos legtöbbször elkerülhetetlen ilyenkor a gyermeki önostorozás, az érintett lelki érettségétől függetlenül.
Ebből a mentális elmozdulásból nem szabadna profitálnia egyik szülőnek sem. Sokszor követik el azt a hibát, hogy a náluk maradt kölyköt a másik fél ellen fordítják, rengetegszer koholt okok, önzőség, akár bosszúvágy miatt. Szerencsére egyre többen vesznek részt válási konzultáción, a gyermekelhelyezési ügyek is egyre fogyatkoznak 2009-2014 között mért adatok szerint.
A megállapodás, a békés különélés intézménye mára reneszánszát éli. Ez a családmodell a jövő nemzedékét tekintve beválni látszik. A jövő elvált szülőinek gyermekeit már most megkérdeznénk sokan az életminőségüket illetően. Mennyit profitál majd, ha mindkét szülő egyaránt fontosnak tartja fejlődésüket? Mennyire lesznek problémásabbak a szocializálódás területein belül, mint a “hagyományos”, vasárnapi apukák által nevelt gyermekek? Egy biztos. Ha nem áldozatai, hanem beavatottjai a gyerekek a két fél válása esetén, talán kevésbé lesz keserű egy ennyire hétköznapivá vált esemény a számukra.