Kezdőlap » Látnivalók » Útban Jeruzsálem felé

Útban Jeruzsálem felé

Utunk során elhaladunk Gezer romjai mellett. A város Vespasianus hadjáratai alatt teljesen elpusztult. Az ásatások során előkerültek a város falai, palota maradványok, egy 67 méter hosszú alagút, amely a város forrásához vezetett, Előkerült egy magaslati hely is tíz kőoszloppal.

A három méter magas oszlopok az Ószövetségben szereplő maccabeák-ra –szent oszlopokra emlékeztetnek a cseréptöredékek között találták az egyik legrégibb héber szövegemléket: egy földmíves kalendáriumot az év hónapjainak nevével. Megemlíti a vetés, aratás és más mezei munkák idejét is. „ Gezeri parasztkalendárium” néven ismert.
Egy fontos útkereszteződésnél találjuk az Ajjalon völgyben a trappisták templomát és kolostorát, a Latrrunt. A kolostor a 12. században épült templomos rend erődítményének romjain áll. Franciaországból jött szerzetesek építették 1890-ben. Bortermeléssel és zarándokok befogadásával foglalkoznak.

A következő település Kirjat Yearim. A bibliai történelemben fontos helyet foglal el: itt őrizték húsz évid a szövetség ládáját. A frigyládát innen vitte ünnepélyesen Dávid Jeruzsálembe.
Két templom is található ezen a helyen. Az egyik a keresztesek korában épült és egyike a legjobb állapotban lévő keresztes emlékeknek „Fontenoid”-nak „Emmausz forrásának” nevezték. A másik templom a Deir el-Azhar-ban a Szent József nővérekhez tartozik. Az 5. századból való templom romjain épült, és „Foederis Arca”- Frigynek szekrénye” – nevet viseli.

Egyre közelebb érünk Jeruzsálemhez. Az úttól északra látható egy magaslat, amelyen egy mecset emelkedik. Ezt a magaslatot az „Öröm hegyének” nevezik. A keresztesek adták neki ezt a nevez, amikor megpillantották innen a Szent Várost. Templomot is építettek Ennek a helyén emelkedik ma a mecset Az Öröm hegyén sok-sok ezer zarándok borult már térdre, amikor megpillantotta a Szent Várost.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Bahrein avagy a futamok szigete

Gyönyörű ország, ám közel sem olyan békés, mint ahogyan azt gondolnánk. Szinte nincs olyan év, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük