Kezdőlap » Hotel » Utazzunk ősszel a török riviérára

Utazzunk ősszel a török riviérára

Hogyha elmegyünk egy utazási irodába a last-minute szezonban, 90%-a valószínűsége annak, hogy az ajánlatok között ott fog szerepelni majd a Törökországi Riviéra. Ez körülbelül szeptemberben, vagy októberben történhet meg, hiszen ekkor találkozhatunk a legtöbb last-minute utazási ajánlattal, melyek jóval alacsonyabb áron vannak, mint főszezonban, nyáron.

Ilyenkor még az is előfordulhat, hogy all-inclusive, vagy ultra-all-inclusive ajánlatot kapunk, mely valljuk csak be, majdnem fél áron mint ahogy a fő szezonban árulták, bőven megéri az árát. Általában a csomag, melyet megvásárolhatunk kedvezményes árral, tartalmazza a repülőjegyet, a reptéri illetéket, az egyéb utazási költségeket, a szállást, a félpanziót, magyar idegenvezetést, foglalási díjat, baleset-, betegség- és poggyászbiztosítást. Egy ilyen ajánlat, néhány évvel ezelőtt a törökországi Palm Can Hotel-be, amely 3 csillagos, minden felsorolt szolgáltatással együtt októberben 65 ezer forint körül megvásárolható volt. Persze az árak, és ajánlatok minden évben változnak, azonban a last-minute ajánlatok lényegében mindig valamennyi %-kal olcsóbbak, így ősszel, esetleg télen az is el tud menni nyaralni, aki nyáron, drágábban egyébként nem teheti meg, vagy egyszerűen csak nem jut rá ideje.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Winterthur, egy csendes svájci kisváros

Winterthur Svájcban található kisváros, amely igazán csendes, békés környezetben található, de nem messze van az …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük