Kezdőlap » Hotel » Utazzunk fürödni Bath városába

Utazzunk fürödni Bath városába

Bath városa Anglia délnyugati területén található, elsősorban a gyógyfürdőiről híres, hiszen az egész országban itt található csak természetes meleg vizes forrás. Már a 18-19. században is ismerték vizének gyógyító hatását, és emiatt elsősorban az arisztokrácia körében gyakran látogatott hellyé vált. Később nemcsak vize, hanem György-kori rokokó és neoklasszicista stílusban épült épületei is híressé tették. Bath szerepel az UNESCO világörökségének listáján is, napjainkban rendkívül híres a turisták körében, így nem is csodálkozhatunk azon, hogy a helyi vezető iparágazat a turizmus.

Bath városa a figyelmet a 18. században hívta fel magára igazán. A városban napjainkban öt színház is található, és a helyi kolostorban évente több mint 20 koncertet tartanak, valamint legalább 30 szólóhangversenyt is. Egy másik igencsak lényeges koncerthelyszín a Fórum is, amely eredetileg mozi rendeltetésű épületként indult, de az art deco stílusú, 1700 fő befogadására alkalmas központban zenés eseményeket rendeznek többnyire manapság. Bath városában évente megrendezik a Bath Nemzetközi Zenei Fesztvált, és a Mozart Ünnepséget is, valamint egy filmfesztivált, irodalmi fesztivált, sörfesztivált, és a Bach Fesztivált is, viszont utóbbit csak 2 és fél évente. Az egyik legfőbb nevezetesség a Bath-i Apátság, emellett a Római Fürdő, és a Pultney-híd, amely mentén üzleteket találunk sorban. Több múzeum is van a városban, például érdemes meglátogatni a Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumot, vagy a Bath Postai Múzeumot is, valamint a Divat Múzeumot. A Queen Square felé haladva megtaláljuk a Royal Bath Irodalmi és Tudományos Intézetet.

Bath városában néhány évig lakott Jane Austen, akiről utcát is elneveztek a helyiek, valamint tiszteletére létrehozták a Jane Austen Központot. Bath városában végül számos park is található, amelyik közül az egyik a belváros központjától néhány percre van, ez a Royal Victoria Park, mely a Királyi Félholdra néz, ezen park területe olyan nagy, hogy önmagában több látnivaló is található rajta. Többek között gördeszka pályát, teniszpályát, bowling pályát, golfpályát, és egy olyan nagy területet is találunk benne, ahol koncerteket is lehet rendezni. A gyerekek számára különleges játszótér is ki lett itt alakítva, és a parkot kitüntették a zöld zászló díjjal is. A parkhoz egy botanikus kert is tartozik, melyben tűlevelű gyűjteményt is megtekinthetünk. Hogyha a városban járunk, semmiképp ne hagyjuk ki a helyi finomságot, Sally Lunn zsemléjét, mely egy különleges kekszféleség, amihez édes és sós öntetet is választhatunk.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tivoli, a reneszánsz város

Tivoli egy Olaszországban található város, amelynek gazdag történelmi múltja van, így jelentős településnek számít az …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük