Kezdőlap » Egészséges életmód » Túlsúlyos gyerekek

Túlsúlyos gyerekek

A 80-as évek óta a fejlett országokban a túlsúlyos gyerekek száma masszív növekedést mutatott. A tendencia most csökkenni látszik – legalábbis egy német kutatóintézet erre az eredményre jutott. A tudósok a változás okát abban látják, hogy a szülők tájékoztatása, felvilágosítása a megfelelő táplálkozásról és a mozgás szükségességéről elérte a célját. Azonban még nem lélegezhetünk fel – figyelmeztetnek a kutatók -, hiszen a 80-as évekkel összehasonlítva még mindig háromszor akkora a túlsúlyos gyerekek száma.
A kutatás a rendszeres, évente elvégzett iskolai vizsgálatokra alapult, melyeken több mint félmillió gyerek vett részt. A 2000-es évek óta egyre inkább egyértelmű, hogy az eddigi irány megfordulni látszik. A pozitív hatás a lányoknál jobban érvényesül, mint a fiúknál, óvodásoknál jelentősebb, mint az iskolás gyerekeknél.
Honnan jön ez az irányváltás? A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a táplálkozásra és mozgásra, életmódra vonatkozó ajánlások ténylegesen hatnak. Például a cukrozott üdítők fogyasztása, és a televíziózás időtartama több fejlett országban is határozottan csökkenni látszik – a gyümölcs-, és zöldségfogyasztás, az aktív szabadidős tevékenység gyakorisága ezzel szemben növekszik.
A túlsúlyos gyerekek arányának növekedése valóban megállt, azonban a kutatók szerint továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítanunk erre a problémára. A tanulmányok azt is megmutatják, hogy a pozitív trend elsősorban az alacsony túlsúllyal rendelkező gyerekekre érvényes, az extrém túlsúlyos gyerekek száma ezzel szemben továbbra is növekszik. Az eredmények tanulsága világos: továbbra is azon kell fáradoznunk, hogy a megfelelő táplálkozás és mozgás bevezetésével megfordítsuk a folyamatot.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Egészséges életmód: belefér a nassolás?

A felesleges kilók nem mindig olvadnak le olyan könnyen, ahogy szeretnénk, ahhoz pedig, hogy tartósan …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük