Kezdőlap » Betegségek » Tömegiszony, avagy agorafóbia

Tömegiszony, avagy agorafóbia

A tömegiszony, avagy az agorafóbia korunkat egyre gyakrabban sújtó probléma mint sem gondolnánk. Ezek a betegek szélsőséges esetekben félnek elhagyni a biztonságot nyújtó otthonukat, kerülik az idegen emberekkel való találkozásokat nyilvános helyeken de főleg a nagy létszámú rendezvényeken való részvételtől rettegnek. Már a puszta gondolatára is, hogy elmenjenek egy olyan nyilvános helyre ahol sokan vannak rosszul lesznek. Émelygés, hányinger, szédülés, izzadás lesz úrrá rajtuk, pedig még el sem indultak otthonról. Gyakorlatilag saját magukat stresszelik gondolataikkal noha tudják, hogy nincs mitől tartaniuk. Félnek attól, hogy a tömegben rosszul lesznek, esetleg elájulnak ami időnként elő is fordul, hiszen szabályosan pánikrohamot kapnak.

Sajnos ennek a betegségnek az igazi okát még nem sikerült megfejteniük az orvosoknak azonban azt tényként könyvelhetjük el, hogy kapcsolatban áll a szorongás egyéb formáival. A szakemberek véleménye szerint az agorafóbia tulajdonképpen azt jelenti, hogy a beteg így védekezik a külvilággal szemben, menekülés a felelősségvállalás elől.

Tünetei:
Jelen betegségnek a legfőbb tünetei a
– verejtékezés,
– szédülés,
– hányinger,
– szapora pulzus,
– nem ritkán ájulás.

Azoknak a betegeknek akik felismerik és beismerik ennek a betegségnek a jelenlétét javasolt, hogy mielőbb forduljanak orvoshoz. Ugyanis a betegség súlyosbodásával odáig juthatnak, hogy teljesen otthonülővé válnak, egyáltalán nem hagyják el a “biztonságot nyújtó” lakásukat még egy sarki boltban való bevásárlás miatt sem. Teljesen elzárják magukat a külvilágtól és csak azokkal tartják a kapcsolatot személyesen akik meglátogatják őt.

Ha pszichiáterhez fordul a beteg, akkor pszichiáter gyógyszeres kezeléssel csökkenti a szorongásos tüneteket azonban a gyógyszeres kezelés esetleges mellékhatásokkal járhat. Érdemes tehát alternatív gyógymódhoz nyúlni, azaz pszichoterapeutát felkeresni aki viselkedésterápiával vagy pszichoanalízis segítségével gyógyítja a betegséget.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Az anorexiáról

Sajnos egyre fiatalabb korosztályt fertőz ez a betegség, és nem csak lányok eshetnek áldozatul. Az …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük