Kezdőlap » Betegségek » Stroke után fél évvel

Stroke után fél évvel

Korunk népbetegségének számít az igen gyakran előforduló agyi ér-katasztrófa, a sroke. A storke-ot elszenvedők sajnos igen ritkán épülnek fel annyira, hogy ne szorulnának rá a mindennapos ápolásra, gondozásra, igen nagy százalékban a szövődményként maradandó (hemiplegia) bénulásos állapotban töltik napjaikat állandó felügyeletre, gondozásra, ápolásra szorultan.

A stroke bekövetkezését követően először kórházi ápolásban részesül a stoke-ot elszenvedő, s e kórházi ápolási időszak maximálisan fél éves időtartamig, azaz hat hónapig tart. Ez időszak végére eldől, hogy az agyi ér-katasztrófát túlélő ember milyen mértékben tudott regenerálódni, mert az általános tapasztalat szerint a fél éves időintervallumot követően meglévő állapot már maradandónak tekinthető. Ekkor szembesül igazán a hozzátartozó azzal a szomorú ténnyel, hogy meg kell oldania szerette kórházi ápolását követően ezt a minden napra kiterjedő, gondos ápolást, gondozást, ellátást.

Sok tényező együttes megléte szükséges ahhoz, hogy ez a maradandó egészségkárosodásban szenvedő ember otthonába hazatérhessen. E tényezőket vegyük sorra a teljesség igénye nélkül először az agyi ér-katasztrófát túlélő ember szempontjából:
A sérültsége mértéke az alap meghatározó, azaz mennyire korlátozott mozgásában, szükségletei kielégítésében. A legnehezebb helyzetet alapul véve, azaz, hogy ágyhoz kötötten, minden szükségletében segítségre szorulóan kezdi meg a kórházi ápolást követő időszakot, számára a legfontosabb a megfelelő fekvőhely, a gondozására/ápolására szükséges helykialakítás, speciális bútorzat beszerzése, mint betegágy kapaszkodóval, szoba-wc, kerekes-szék, betegágyasztal. Ezen tárgyi eszközök meglétén felül számára igen fontos a megfelelő ápolást/gondozást nyújtani tudó, 24 órás felügyeletet biztosító család. A szakápolási feladatok elvégzéséhez szakképzett ápoló személy alkalmi munka keretében felkérhető.

A hozzátartozók szempontjából a felelősség előtérbe helyezésén túl nagyon fontos tényező az idő és a megfelelőség. A napi munka mellett, munkahelyi helytállással ez a felelősségteljes feladat egy személy által nem oldható meg. A gondozásra szoruló 24 órás felügyeletét nem lehet átmenetileg sem felfüggeszteni. Vannak e 24 órának sűrűbb feladatokkal teljes időszakai, és vannak kevésbé terhelő időszakai, de ez utóbbi esetben sem lehet a gondozottat egyedül hagyni. A megfelelőség, mint fontos tényező, az ápolást/gondozást végző családtag személyi megfelelőségére vonatkozik, azaz, ezeket a feladatokat el tudja-e látni úgy, hogy az a gondozott számára megfelelő legyen, de vonatkozik a megfelelőség arra is, hogy a hozzátartozók mindezen feladatokat, melyek az otthoni ápolásra szoruló gondozott körüli teendőket a gondozott számára megfelelően el tudják-e látni.

Bármely tényező hiánya kérdésessé teszi az otthoni ápolás vállalását. Sajnos vannak elrettentő példák, amikor is a gondozott nyugdíja, FOT támogatása, egyéb bevétele a családi kassza fő bevételi forrása, s ez motiválja a hozzátartozókat az otthoni ápolás vállalására, de sem tárgyi, sem személyi feltételeik nincsenek a gondozott számára biztosítva.

Ha az otthoni ápolás bármilyen feltétel hiánya miatt nem valósítható meg, akkor gondoskodni kell a gondozásra szoruló ember intézményi elhelyezéséről, ahol is szakápoló személyzet gondoskodik több gondozásra szorulóról, hasonlóan, mint egy kórházban.
A felelősségteljes gondoskodás morálisan is arra kötelezi a hozzátartozókat, hogy a gondozásra szoruló szerettük számára a lehető legmegfelelőbb lehessen. Több erre specializálódott magán- és állami intézménynél lehet e célból érdeklődni, s célszerű ezzel a feladattal nem megvárni a stroke utáni hatodik hónapot, mert sok a gondozásra szoruló, ezért egyes intézményekbe várólisták szerinti sorrendben lehet csak bekerülni.
Az állami intézmények Budapesten a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Idősek Otthona több kerületben fenntartott részlegei. Az ezekbe történő elhelyezés megindításának feltételeit a Budapest V. Bajcsy-Zsilinszky úton lévő ügyfélszolgálati irodában lehet megérdeklődni, s oda kell benyújtani a kérelmet az előírt mellékletekkel.
Célszerű a kérelemben olyan intézményt megjelölni elhelyezési helyként, amelyet a hozzátartozók sűrűbben tudnak látogatni, ezzel is segítve szerettüket a mindennapi nehézségek átvészelésében. Nem szabad elfelejtkezni arról, hogy ez csak a test ápolása/gondozása, a lélek ápolása a hozzátartozó feladata, mert „a szeretet mindent pótol, de a szeretetet nem pótolja semmi.”

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Fejfájás tipusai és okai

A fejünk sok mindentől fájhat, és több fajta lehet. Típusok szerint megkülönböztetünk: migrén, tenziós,cluster, sinus …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük