Kezdőlap » Hotel » Senjang látnivalói

Senjang látnivalói

Senjang Kína északkeleti területein található nagyváros, amely a Liaoning tartomány legfőbb városa is egyben. Ez a metropolisz az ország 4. legnépesebb városa, hiszen területén több mint 8 millió ember él. Senjang érdekessége, hogy a nevét a tőle délre található egykor Shen-folyónak nevezett folyóról kapta, azonban ma már folyóvizet átnevezték, és az új elnevezése Hun lett. Senjang nemcsak a mérete miatt jelentős város, hanem amiatt is, mert nehézipari, és kereskedelmi központ is egyben, valamint közlekedési csomópont, hiszen szárazföldi, és légi közlekedése is jelentős.

A város központja az úgynevezett Főpályaudvar, amely még a 20. század elején épült, és akkor a legnagyobb ázsiai pályaudvarnak számított. Észak-Kínának a legnagyobb repülőtere is Senjang-ban található, ez a Shenyang Taoxian Nemzetközi Repülőtér.

Aki Senjangba érkezik, igazán páratlan élményben lesz része, legalábbis ami a helyi látnivalókat illeti. Első számú látványosság a városban a Mukdeni császári palota, mely mandzsu, és tibeti stílusjegyeket egyaránt magában hordoz. A palota 1625-ben épült, azóta természetesen fejlődött, és bővült is, míg 1955-től múzeum lett belőle, 2004-től pedig a világörökségi listára is felvették. Ugyancsak világörökség a Fuling síremlék, mely a város második számú látnivalója. Aki Senjangban jár, mindenképp el kell látogatnia a helyi botanikus kertbe, amely 200 hektáron terül el. Itt 1700 növényfaj található, olyanok mint a koreai cibolyafenyő, a tulipán, a bazsarózsa, a liliom, a rózsa, a dália, és a krizantém. 2006-ban ez a hely adott otthont a nemzetközi kertészeti kiállításnak is.

Senjangban megtekinthető a Földünk legősibb, becslések alapján 4,5 milliárd éves meteoritja is, amely 160 méter hosszú, és 54 méter széles. Érdekesség a várostól 30 kilométerre található különös lejtő elnevezésű hely, melyben úgynevezett ellentétes gravitáció működik, ugyanis kerékpárral felfelé könnyedén fel lehet rajta tekerni, azonban aki le szeretne innen gurulni, erősen kell tekernie.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tivoli, a reneszánsz város

Tivoli egy Olaszországban található város, amelynek gazdag történelmi múltja van, így jelentős településnek számít az …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük