Kezdőlap » Mobil és tablet » Samsung Galaxy S4 mini okostelefon

Samsung Galaxy S4 mini okostelefon

A 2013-as évben a Samsung okostelefonok csúcsmodellje a Galaxy S4 volt, melynek nem sokkal később piacra dobták a kisebb méretű és valamivel gyengébb hardverrel szerelt “kistestvérét”, a Galaxy S4 mini-t. A csökkentett méretű telefonnal a Samsungnak sok felhasználót sikerült megnyernie. Nem túl meglepő módon a Galaxy S4 mini külsőre a nagy testvérre hajaz, borítása például ugyanúgy polikarbonát, és a formavilágban sincs túl nagy változás. A méretcsökkenés egyébként nem számottevő, az S4-hez képest mindössze 11 mm-el kisebb a szélessége és a hossza is.

Az előlapot ezúttal is a kijelző uralja, amelyet egy Gorilla Glass üveglap véd meg a külső sérülésektől. A minibe egy élénk és széles 4,3 collos qHD sAMOLED kijelzőt építettek be. A kijelző alatt a szokásos három androidos gomb található (menü, Home, vissza). A Samsungtól megszokott módon ezek közül csak a középső fizikai, a másik kettő pedig kapacitív érintés érzékeny gomb. A kijelző felett a Samsung felirat, a beszédhangszóró, a közelségérzékelő, a fényszenzor valamint egy 1,9 megapixeles előlapi kamera díszeleg. A készülék jobb oldalán csak a ki- és bekapcsoló gomb árválkodik, az alsó részen pedig a mikrofont és a micro USB aljzatot találjuk. A hangerőt szabályzó gombpáros, szintén Samsung hagyomány szerint, a bal oldalra került. A felső részen egy 3,5 mm-es jack aljzat, a másodlagos mikrofon és az infra port foglalnak helyet. A telefonhoz mellékelt headset a jobbak közül való, zenehallgatásra is alkalmas már, ami jó pont, mert a zenekedvelőknek nem kell rögtön azzal kezdeni, hogy szaladnak a boltba egy másik fülhallgató után. A hátlapon a Galaxy S4-től örökölt mintázat köszön vissza, és persze itt találjuk a 8 megapixeles fő kameramodult is, amelyhez LED-es villanó is tartozik. A külső hangszóró szintén erre néz, elhelyezkedése pedig pontosan olyan, mint a nagy testvérnél.

A Galaxy S4 mini erőforrása egy kétmagos, 1,7 GHz-es processzor és 1,5 GB RAM. 8 GB-os belső memóriája van gyárilag, de micro SD kártyával 64 GB-ig bővíthető. A Samsung Galaxy S4 mini 124,6×61,3×8,9 mm-es és 107 grammot nyom a mérlegen. A fizikai mérete nagyon barátságos, egy kézzel is remekül kezelhető.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lenovo S850

Az S850 a Lenovo egyik készüléke. Kialakítása alapján érintőképernyős,okostelefonról beszélhetünk. A SIM kártya micro-SIM. A …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük