Kezdőlap » Látnivalók » Park- Club

Park- Club

Zuglóban, a Városliget mellett áll az egykori Park- Club (XIV. Stefánia út 34-36.) Létrehozása Atzél Béla báró ötlete alapján történt. Ő vetette fel 1892-ben, hogy jó volna az arisztokraták és a pénzmágnások számára egy nyári üdülőhelyet kialakítani, mivel a fővárosnak a Margitszigeten kívül nincs olyan kirándulóhelye, a melyet e kör látogathatna.

Eszterházy Mihály gróf elnöklete alatt megalakult egy társaság, mely elhatározta, hogy fél millió forint részvénytőkével létesíti a Park- Clubot. A legalkalmasabb helynek a Stefánia-út látszott, ez volt a kocsi-korzó színhelye. A társaság hatholdnyi négyszög alakú telket vásárolt, melynek egyik oldala a Stefánia-útra, a másik pedig a Pálma (ma: Zichy Géza) utcára nézett.

Az itt szerzett hatalmas telken 1893 áprilisában kezdték el a Park-club építését. A társaság az építéssel Meinig Arthur építészt – a híres bécsi Fellner és Helmer iroda egykori tervezőjét – bízta meg. Az ő korábbi finom megoldásait mutatják a József (ma Reviczky) utcai Wenckheim és Károlyi-féle paloták, a Károlyiak nagykárolyi megújított kastélya, és a fővárosnak több főúri palotája. Meinig a Park- Club épületénél kitűnően végezte feladatát. Az épület korai barokk stílusban épült; a magas egyemeletes építmény széles erkélyekkel, tágas lépcsőkkel Versailles és Potsdam híres kastélyait idézi.

Arányaiban, művészies kivitelében tükröződik egész jellege – első tekintetre meglátni rajta, hogy nagyúri kényelemre és pihenésre van szánva. Az ősi családi kastélyokhoz hasonló épület főhomlokzata a Stefánia-útra néz. Az első emeletre a Stefánia-útról két oldalt kényelmes, széles lépcsőzet vezet föl.
A klub Londonból hozatott bútorai iparművészeti látványosságnak számítottak.

Atzél Béla báró kiválóan válogatta össze a helyiségek díszítésére és kényelmére szolgáló függönyöket, gobelineket, márvány konzolokat, szobrokat, képeket, asztalokat, székeket, melyeknek mindegyike művészeti kivitelű.
A fényűzően berendezett klub nem tudta beváltani alapítói szándékát. Taglétszáma 1936-ban 632 fő volt, végül II. világháború alatt megszűnt. Az épületet a háború után államosították, és a Magyar Honvédség Klubja lett.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Edinburgh vára – A skót szimbólum

Edinburgh városa felett egy sziklán emelkedik Skócia szimbóluma, Edinburgh vára. A kastély három részből áll. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük