Kezdőlap » gyerek póló » Ötletek egy gyermekpóló mintájához

Ötletek egy gyermekpóló mintájához

Gyermekeink kedvenceit keresve, sok esetben hagyatkozunk a nagyáruházak és mesecsatornák által kreált mintákra és figurákra a ruhákon, pedig gyakran drága, nem megfelelő alapanyagból gyártott és sok esetben csúnya darabokra találunk, melynek eredetében még a származási ország megjelölése esetén sem lehetünk biztosak.
Lehetne ez másként is: gyermekeinkkel való kapcsolatunkon is nagy valószínűséggel javítana és mélyítene, ha egy-egy alkalommal magunk készítenénk el pólóit.

A technikák széles köre áll rendelkezésre, ha kézműveskedésbe fogunk: a batikolástól, a nem kimosható ruhafestésen át, a póló mintájának kinyomtatásán és felvasalásán át számos lehetőség adott.

A batikolás során ruhafestéket használunk, melyet egy nagyobb edénybe, lábosban feloldunk. A póló mintáit a ruhába fogott és bekötött gombok, kavicsok okozzák. A festés után kioldozva, a bekötött részek halványabb színűek lesznek, melyekkel érdekes mintákat lehet létrehozni. Többszínű festéssel pedig igazán különlegessé lehet tenni a ruhadarabokat.

A gyermekek másik nagy kedvence az erre a célra gyártott ruhafesték közvetlen felvitele kézzel vagy ecsettel. Az így festett ábrák igazán a gyermekek „sajátjai”.

Bonyolultabb, kifinomultabb minták létrahozásához nyomtathatunk ábrákat vagy akár csak körvonalakat. Az ehhez szükséges, normál nyomtatóban is helyezhető kreatív papírok szinte minden papír-írószer üzletben be lehet szerezni. A pólóra történő vitele vasalóval történik, amikor átkerül a papírról az anyagra. Jó minőségű alapanyagok felhasználásával rendkívül sok mosást kibírnak a létrehozott ruhák.

Olcsó és kiváló minőségű gyerek pólót keresel?

Itt megtalálod: Sportfelszerelések.hu

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Pólóval a gyermekek körül

Ez kimondottan egy olyan ruhadarab, amely viszonylag hamar megunható illetve kinőhető. A gyermekek amint meglátnak …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük