Kezdőlap » Karácsony » Mit tudunk a karácsonyi betlehemezésről?

Mit tudunk a karácsonyi betlehemezésről?

A betlehemezést először a karácsony előtti napokban, templomokban jelenítették meg, játékként. Majd később faluhelyen, betlehemes fiúk jártak házról-házra, Istent dicsérni és karácsonyi köszöntőt mondani. Ők hirdették a boldog eseményt, hogy megszületett kis Jézus, a megváltó. Bemutatták az általuk készített betlehemi szálláshelyet, ami fából készült,s ezzel illusztrálták az eseményt. Ezen megjelenítették a Szent Család szállás helyét a jászollal, a templommal, kis Jézussal, Szűz Máriával és Szent Józseffel.

A Szent írás szerint, amikor még Izrael a Római Birodalom része volt, a császár népszámlálást rendelt el, József ekkor indult el várandós feleségével, Máriával Betlehembe, ahol egy istállóban kaptak szállást, s ott született meg kis Jézus. A környék béli pásztoroknak egy angyal vitte a hírt, hogy megszületett a gyermek, s Ő lesz a Megváltó. A gyermek üdvözlésére három napkeleti király érkezett, Gáspár, Menyhért, Boldizsár, akiket egy fényes csillag vezetett. Az újszülöttnek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak.

A betlehemező játék tulajdonképpen erről az eseményről szólt, s apáról fiúra szállva öröklődött. A betlehemező gyermekek kifordított bundát terítettek magukra és nagy bajuszt ragasztottak.
A karácsonyi időszakban megtalálható a betlehemi makett a templomokban, amelyet vízkeresztig láthatunk. A keresztényeknél az otthonokban is gyakori jelképe a karácsonynak, ezért ma is sok helyen megtalálható a fenyőfa mellett.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan készítsünk karácsonyi párnát?

Nehéz kényelmes párnát találni üzletekben. Többnyire jól néznek ki, ezzel nincs is baj, viszont fél …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük