Kezdőlap » Elektronika » Mit tud az Xbox Kinect?

Mit tud az Xbox Kinect?

Manapság nagyon sok szülő ellene van annak, hogy gyermeke számítógépen, vagy konzolos játékokon játsszon, és ezzel töltse el szabadidejét ahelyett hogy kint az utcán játszana társaival, biciklizne, vagy éppen focizna.
Az Microsoft cég úgy gondolta, hogy kifejleszt egy olyan rendszert, amit már korábban a Wii félig kifejlesztett, azonban a Microsoft tökéletesített, így született meg a Kinect. A kis téglalap alakú eszköz rendelkezik 3 érzékelő kamerával, amiknek segítségével mi magunk is benne lehetünk kedvenc játékainkban. Maga a Kinect önállóan nem használható, mindenféleképp szükséges hozzá egy Xbox 360 alapgép, és olyan játékszoftver, ami konkrétan a Kinecthez lett megalkotva, vagy azt támogatja. Ezzel az eszközzel a következőképpen lehet játszani: nem kell mást tennünk, mint a tévétől körülbelül 2 méter távolságra megállni, és a játék rendszere felismer minket, beoptimalizál, és már szó szerint kezünkkel, és a testünkkel irányítjuk is a játékot. A Kinectre nagyrészt olyan játékokat fejlesztettek, amik a gyerekeket, és felnőtteket egyaránt mozgásra csábítják, és arra ösztönzik őket, hogy ne a gép konzoljával játsszanak, hanem a saját testükkel harcoljanak az ellenséggel, vagy autót vezessenek, vagy éppen sportoljanak és egyéb mozgásokat végezzenek.
Így az olyan szülők is elégedettek lesznek, akik gyermekeiket mozgásra akarják ösztönözni, mivel ez a kiegészítő egyszerre nyújt magas játékélményt a gyermekek számára, és egyúttal mozgásra is ösztökéli őket. A Kinect ára jelen pillanatban 25 és 30 ezer forint között mozog, amihez tartozik egy Kinect Adventures játék, amivel bizony igen nagy mozgást végezhet gyermekünk.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

About Schmidt Dorina

A győri Széchenyi István Egyetemen végeztem. Imádok utazni, írni és borzasztóan sokat olvasni! :)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan változtatta meg Steve Jobs a világot?

A sztorit már nagyon sokszor nagyon sok fajta módon hallottuk. Steve Jobs volt az, akinek …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük